Új ismeretek a koleszterincsökkentő gyógyszerekről

gyógyszer k

Egy tanulmány eredményei alapján úgy tűnik, nem annyira egyértelmű az összefüggés a koleszterincsökkentő sztatinok, valamint a szív- és érrendszeri panaszok kockázatának csökkentése között, amint azt a tudomány eddig gondolta.

Tény, hogy koleszterint a máj is termel, de ételekkel is viszünk be szervezetünkbe. Még szerencse. Koleszterinre tudniillik elengedhetetlenül szükségünk van. Egyebek mellett szükséges bizonyos hormonok előállításához, az epében pedig megkönnyíti a zsírban oldódó vitaminok felszívódását. Van jó (HDL) és rossz (LDL) koleszterin. Az már korábban bebizonyosodott, hogy az LDL koleszterin növeli a különféle szív- és érrendszeri betegségek, köztük például a szívinfarktus és az érelmeszesedés kialakulásának kockázatát. Ennek ismeretében teljesen észszerűnek tűnik, hogy a magas LDL-szintet érdemes csökkenteni. A magas koleszterinszint ellen elsősorban sztatinokat írnak fel, mert a betegek többsége jól bírja, s szerencsére használnak is, valóban csökkentik a koleszterinszintet.

A fejlettebb országok betegellátó rendszerében az orvosok manapság egyre többeknek írják fel az ilyen koleszterincsökkentőket azzal az indokkal, hogy így csökkenteni lehet a szív- és érrendszeri panaszok kialakulásának kockázatát. Orvosi körökben ez teljesen elfogadott gyakorlat. Ám az ír, a dán, az ausztrál és az amerikai szakemberek alkotta csoport új ismeretei szerint úgy tűnik: egyáltalán nem biztos, hogy ennek van értelme. A szerzők ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy a sztatinoknak kicsik az előnyei, ráadásul a hatásuk az egyedi kockázati tényezők miatt is eltérő lehet, és hogy az LDL koleszterin szintjének csökkentése sztatin hatóanyagú gyógyszerrel nincs igazán erős hatással a szív- és érrendszeri betegségek alakulására. Azért azt javasolják: az új tudásanyagot frissített klinikai irányelvek és szabályzatok útján a betegekkel is ismertetni kell.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?