Tíz lányért sem cserélném el a fiaimat...

Kétgyermekes anya vagyok. Első gyermekem, Ádám 2003 januárjában született, 2 hét késéssel, infúzió segítségével, 3500 grammal és nagyon nehezen. Akkor, a rossz élmények hatására azt mondtam, soha többé nem szülök. Meggondoltam! Azóta született még egy fiam. Ő szintén 2 hetet váratott magára, és szeptember 7-én hüvelytabletta segítségével indították meg a szülést. Ábel 5 óra vajúdás után, délután fél 5-kor jött a világra 3900 grammal és 52 centivel.

Amikor az első gyermekemet szültem, a fájások alatt csak feküdni vagy álltam, az infúzióval sétálni nem lehet. Most, a második szülésnél a fájások alatt a nővérke ajánlására többször zuhanyoztam. A meleg víz tompította az erős fájásokat, percekig tusoltam a hasamat és a derekamat. Sokat sétáltam a folyosón, ami izomlazítóként szolgált, de fontos volt a helyes légzés is. Sajnálom, hogy ezeket a dolgokat az első szülésemnél nem próbáltam ki. Szerintem a szülés nem nehéz, csak a fájásokat kell átvészelni. Persze, az sem mindegy, milyen nővérke van mellettünk. Mindkét fiamért megszenvedtem.

Ádám, amikor megszületett, lila volt, mint a szilva, rohantak ki vele, nem akart sírni, a frászt hozták rám. Ábel már hangos sírással jött a világra, és amikor a mellemre tették, elhallgatott. Szuper érzés volt.

Érdekes módon a két terhességem egyforma volt a rosszulléttől kezdve a megmozdulásig, és egyformán feküdtek.

Ádámmal rengeteg banánt ettem, Ábellal pedig az eper és a dinnye volt a nyerő, de… Hiába volt a két terhesség egyforma, a fiaim külsőre és természetre is teljesen különböznek egymástól. Ádám szőke, kék szemű, izgága gyerek, míg Ábel barna hajú, nyugodt baba. Boldog vagyok, hogy két egészséges fiúgyermeknek adhattam életet, mindig is fiút szerettem volna. Ismerőseim kérdezgetik, nem fáj-e a szívem a kislányért. Őszintén mondom, nem! Fiaimat nem adnám 10 lányért sem, hiszen számomra ők jelentik az életet, egy szóval: mindent. Büszke vagyok rájuk. Köszönöm, hogy elmondhattam. Tisztelettel:

Laky Nóra