Sztárok életmódja: Újra fújhatja a dalt

Demjén Ferenc

Demjén Ferencnek, becenevén Rózsinak több egészségi problémája volt az elmúlt években. A Kossuth-díjas magyar énekesnek, dalszövegírónak és basszusgitárosnak, aki 1970 szilveszterén vált országosan ismertté, amikor éjfél előtt pár perccel a Bergendy együttessel előadta a Mindig ugyanúgy című dalt a Magyar Televízióban, cukorbetegsége miatt másfél évtizede amputálni kellett egyik nagylábujját.

Néhány éve egy koncerten a színpad mellett megbotlott, eltörte a jobb karját. Később pedig elcsúszott és zúzódásokat szenvedett.

Tavaly februárban csípőprotézisműtéten esett át, s amikor azt írta közösségi oldalára, hogy „májustól újra Fújom a dalt”, nem gondolta, hogy terveit keresztülhúzza a betegség. Nem sokkal később ugyanis agyérgörccsel kórházba került. Ellenőrző vizsgálatra menet lett rosszul. Hat napig mély altatásban volt a pécsi klinikán. Miután felébresztették, speciális intézménybe került. Ott hosszú rehabilitáció várt rá, s miután túljutott a nehezén, lassacskán újra erőre kapott. Nem volt türelmetlen, de azt nehezen értette meg, miért nem engedik haza. Úgy gondolta, otthon gyorsabban gyógyulna. Jót tett neki, hogy nyáron legalább hétvégékre hazamehetett a családjához és az állataihoz a dióspusztai birtokára, ahová eleinte csak ápolóval engedték. Lassabban járt, s fokozatosan lépcsőzni is tudott.

Kevesen hitték el, hogy ennyi betegség után valaha még színpadra áll, ő viszont erősen bízott benne. Amikor a rehabilitációt megszakítva hazament, rendszeresen gyakorolt, s azt tervezte, hogy újra koncertezni fog. Tavaly december végén a budapesti Arénában lépett színpadra, bár az orvosok óva intették a nagy terheléstől.

A 73 éves énekes maga is úgy nyilatkozott a harminc koncertre tervezett turné elején, amit megzavart a koronavírusjárvány, hogy fáj a törött karja, nem jó a járása, sajog a csípője, amit még nem műtöttek meg, de hozzátette: érzi, hogy a muzsika és az, hogy a közönség visszafogadta, meggyógyítja. Ő is úgy gondolta, mint a legtöbb művész, hogy a színpadon minden fájdalom elmúlik...

(urbán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?