Szívlelje meg

szívbetegség

Egy új felfedezés segíthet a szívbetegségek kezelésében. Milyen életkorban érdemes a legkevésbé kockáztatni az egészségünket? Megnéztük az új tanulmányokat, melyekből kiderül, hogyan előzhető meg ez a legtöbb halálozást okozó betegség.

Szlovákiában évente mintegy 25 ezer ember hal meg szív- és érrendszeri betegségekben. E halálesetek kétharmada a szívelégtelenséggel függ össze, amikor a szív különböző okok miatt – például nem kontrollált magas vérnyomás, szívinfarktus – legyengül vagy úgy megváltozik, hogy nem tudja ellátni alapvető funkcióját, azaz a test összes szervét ellátni a szükséges mennyiségű vérrel. „A betegek gyengék, nagyon gyorsan elfáradnak, még az egyszerű tevékenységeket is légszomj kíséri. A szívelégtelenséget a betegek gyakran összekeverik más betegségekkel vagy akár az öregedéssel. Sok embernél ezért a diagnózis csak az első kórházi kezelés során derül ki, ami a kezeletlen szív- és érrendszeri betegségeknél nem kerülhető el” – magyarázza dr. Eva Goncalvesová kardiológus.

Immunisabb nők

A Science Advances című szaklap januári számában megjelent új amerikai tanulmány szerint azt, hogy a szív miként birkózik meg a ritmuszavarokkal és a szívelégtelenséggel, egy újonnan felfedezett tényező befolyásolhatja. „Tudjuk, hogy bizonyos típusú szívritmuszavarok kockázatában különbségek vannak a nemek közt. Ez a tanulmány új tényezőt tár fel, amely hozzájárulhat a férfiak és nők eltérő reagálásához a szívritmuszavarra” – idézi a ScienceDaily az első szerzőt, Jessica L. Caldwellt. A kutatócsoport egy új típusú fluoreszcens képalkotó rendszert hozott létre, amely lehetővé tette számukra, hogy fény segítségével valós időben kövessék nyomon, hogyan reagál a szív a hormonokra és a neurotranszmitterekre. Az egerekbe noradrenalint fecskendeztek, hogy kiváltsák a szervezet „üss vagy fuss” stresszválaszát. Bár a kutatók nem tervezték, hogy nemek szerint vizsgálják a reakciókat, kiderült: a női szív egyes részei gyorsabban térnek vissza a normális állapotba, mint a férfiaké. A szerzők szerint ez hatással lehet az emberi szívbetegségekre, például a szívritmuszavarokra és a szívelégtelenségre, továbbá arra, hogy a különböző nemek hogyan reagálnak a gyógyszerekre. A stresszhormonra adott válaszban mérhető különbség dokumentálása tehát jelentős, de a kutatók remélik, hogy a jövőbeni vizsgálatokkal többet tudhatnak meg.

Dohányzik?

Egy további januári kutatás a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálesetek alacsonyabb száma felé is elmozdíthat bennünket. Köztudott, hogy az életmód és az ezzel összefüggő társbetegségek nagymértékben hozzájárulnak ehhez. Ám nem biztos, hogy ez minden körülmények között döntő. A birminghami Alabama Egyetem Közegészségügyi Iskolájának George Howard által vezetett kutatói megállapították, hogy ez a kockázat bizonyos körülmények között fokozódik és csökken. Több mint 28 ezer résztvevőt követtek 11 éven keresztül. Kezdetben a kockázati tényezőkre voltak kíváncsiak, például magas vérnyomás, cukorbetegség, dohányzás, pitvar-fibrilláció, szívbetegség és hipertrófia, azaz a bal kamra megvastagodása. Életkoruk szerint három csoportba osztották őket, és hathavonta ellenőrizték egészségügyi adataikat, hogy kiderüljön, nem szenvedtek-e agyiér-katasztrófát. Mit találtak?

Főleg a fiatalabbak

Nem meglepő módon a fiatalabb, 45–69 év közötti cukorbetegeknél körülbelül kétszer nagyobb volt az agyiér-katasztrófa kockázata, mint a hasonló korú, cukorbetegségben nem szenvedő embereknél, az idősebb korcsoportba tartozó cukorbetegeknél pedig mintegy 30 százalékkal magasabb volt az agyiérkatasztrófa kockázata, mint a hasonló korú, cukorbetegségben nem szenvedő embereknél. A kutatók azonban azt is kimutatták, hogy a magas vérnyomással élőknél fiatalabb korban 80 százalékkal magasabb az agyiér-katasztrófa kockázata, mint a magas vérnyomással nem élőknél, bár az idősebb csoportban a magas vérnyomással járó kockázat mindössze 50 százalékra csökkent. „A magas vérnyomás és a cukorbetegség az agyiér-katasztrófa két fontos kockázati tényezője, amelyek gyógyszerrel kezelhetők, csökkentve így a kockázatát. Eredményeink azt mutatják, hogy az agyiér-katasztrófa kockázatával való kapcsolatuk idősebb korban lényegesen kisebb lehet, de más kockázati tényezők nem változnak az életkorral. A kockázati tényezők közti különbségek azt sugallják, annak meghatározása, hogy egy személynél magas-e az agyiér-katasztrófa kockázata, életkorától függően változhat” – foglalják össze a kutatók.

Méresse meg

Ez természetesen nem jelenti azt, jegyzi meg Howard, hogy a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás idősebb korban nem igényel figyelmet. Bár a kockázati tényezők hatása az életkor előrehaladtával csökken, az idősebb korban agyiér-katasztrófát szenvedők száma összességében még mindig magasabb lehet. A fiatalabbak és az idősebbek számára egyaránt meghatározó a megelőzés, különösen akkor, ha a fontos egészségügyi mutatók még nem ismertek. A cukorbetegséget vagy a magas vérnyomást csak vizsgálat útján lehet megbízhatóan kimutatni. „Valakinek évekig lehet magas a vérnyomása, és nem tud róla. Ezért fontos, hogy mindenki megméresse a vérnyomását, amikor felkeresi a háziorvosát. Még akkor is, amikor a jogosítványukhoz szükséges igazolásért jönnek. Ezenkívül azt javaslom, hogy minden 40 év feletti embernek legyen otthon vérnyomásmérője, és megelőző intézkedésként mérje a vérnyomását” – ajánlja dr. Ivana Šoóšová kardiológus.

Kétévente jogosult mindenki megelőző szűrésre, koleszterin- és vércukorszint-mérésre is.

Dáša Balogová, Zdravie

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?