Sertésben növesztenének emberi szerveket transzplantációhoz japán kutatók

A Tokiói Egyetem kutatóinak reményei szerint egy éven belül megkezdhetik azt a Japánban úttörőnek számító sejtkísérletet, amelynek keretében sertésekben fognak emberi hasnyálmirigyet növeszteni transzplantációs célokra.

A projektet vezető Nakaucsi Hiromicu professzor elmondta, kollégáival azt remélik, hogy tíz éven belül már az olyan betegségek kezelésében is használható lesz a sertésben növesztett emberi hasnyálmirigy, mint a súlyos diabétesz.

Nakaucsi és kollégái embertől származó, úgynevezett indukált pluripotens őssejteket (iPS) - ezekből bármilyen emberi szerv kifejlődhet - fognak beinjekciózni egy sertésembrióba, amelyet korábban úgy "módosítottak genetikailag", hogy ne alakuljon ki benne hasnyálmirigy. A cél, hogy a humán őssejtek kihasználják a "genetikai hiányt" és emberi hasnyálmirigy alakuljon ki belőlük.

Az embriót egy kocába fogják beültetni a kutatók, majd később megszakítják a vemhességet, hogy a kialakult szövetet eltávolítsák és megvizsgálják.

A japán kormány a közelmúltban engedélyezte az ember és állat genetikai állományát ötvöző embriók létrehozását, hogy segítsen enyhíteni az átültetésre alkalmas szervek hiányán.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?