Minden második ember túlsúlyos vagy elhízott

elhízás k

Amint arról mi is beszámoltunk, az elhízottság elleni világnap alkalmából március elején Pozsony megye 22 gyógyszertára bekapcsolódott a Slovensko proti obezite elnevezésű projektbe. A cél az volt, hogy az érintetteknek gyorsabban el tudják végezni a túlsúly diagnosztizálásához szükséges vizsgálatokat. Ezek sok esetben az orvosi látogatást is helyettesíthetik.

A Szlovák Obezitológiai Szövetség, a Szlovák Gyógyszerészeti Kamara és a pozsonyi önkormányzat közös projektje arra próbálta felhívni a közvélemény figyelmét, hogy az elhízottság krónikus betegség, kezelése szakember kezébe való, és több szakterület együttműködését igényli. Kiemelte a gyógyszerészek szerepét a túlsúlyos betegekről való gondoskodásban.

Néhány szűrővizsgálatot a gyógyszertárakban is el lehet végezni, így időben fény derülhet a túlsúlyra vagy az ebből eredő társult betegségek kockázatára. Ilyen esetben a gyógyszerész azt javasolja a betegnek, hogy forduljon orvoshoz és ha kell, kezeltesse magát. A gyógyszerész ezért nemcsak az elhízottság, hanem az ebből adódó betegségek megelőzésének és kezelésének is fontos szereplője. A projektben részt vevők kérdőívet töltöttek ki, amiből kiderült, hogy 88 százalékuk örül, hogy van lehetőség a gyógyszertárakban elvégezni bizonyos vizsgálatokat. Bár többségük elsősorban a orvosokban bízik, második helyen mindenképpen a gyógyszerészeket említették meg.

„A gyógyszertárak több, a túlsúlyra jellemző fizikális és biokémiai vizsgálatot kínálnak: megállapítják a BMI-t (testtömegindex) (25 kg/m2 túlsúly, 30 kg/m2 felett elhízottság), megmérik a vérnyomást, a vércukorszintet, a koleszterinszintet. A szűrővizsgálatok így elérhetőbbekké válnak. Épp erre szerette volna a projekt felhívni a figyelmet” – mondja dr. Ľubomíra Fábryová. Kiderült, hogy a résztvevők 26 százaléka elhízott, 25 százalék pedig túlsúlyos. 36 százalékuknak magas a koleszterinszintje, 53 százalékuknak magas a cukorszintje, 5 százaléknak pedig több mint 11 mmol/l-t mértek, miközben a felső határ 5,8 mmol/l. Esetükben nagy az esély a cukorbetegség kialakulására. Őket egyenesen orvoshoz küldték.

Mit tehetnek a gyógyszerészek?

Dr. Ľubomíra Fábryová diabetológus és obezitológus hangsúlyozza, hogy a kövérség súlyos krónikus betegség, ami több szakterület együttműködését igényli. A multidiszciplináris együttműködés szép példája a biomedicinai központ túlsúlykezelési részlege, amely európai támogatással nemrég nyílt meg Pozsonyban. Itt obezitológus, diabetológus, kardiológus, pszichológus, pszichiáter, bariátriai sebész, mozgásszakértő és táplálkozási szakember kezeli a beteget.

A megelőzésből nem szabad kihagyni a gyógyszerészeket, akik bizonyos vizsgálatokat el tudnak végezni és a beteget megfelelő helyre tudják küldeni. Miroslava Snopkovának, a Szlovák Gyógyszerészeti Kamara alelnökének az a tapasztalata, hogy az embereket általában nem érdekli az elhízottság megelőzése. Ennek oka az, hogy a vizsgálatoknak csak egy részét fizeti a biztosító, hogy a közvélemény nem eléggé tájékozott, továbbá hogy hiányzik a személyzet és a műszer. „A gyógyszertárak többsége több vizsgálatot is kínál, amivel bizonyítani lehet az elhízottságot vagy más betegségeket. A beteget azonban elriaszthatja, hogy ezt magának kell megfizetnie. Akadályt jelent az is, hogy sokan egyáltalán nem tudnak erről a viszonylag új lehetőségről” – mondja Miroslava Snopková.

Mennyibe kerül az elhízottság?

Világviszonylatban nő a túlsúlyos és elhízott emberek száma, akiket más kísérő betegség is sújt. Nagy a veszélye annak, hogy szív- és érrendszeri, daganatos, légzőszervi betegség, terméketlenség, lelki zavarok, neurodegeneratív betegségek alakulnak ki náluk.

A Szlovák Obezitológiai Szövetség A tétlenség ára elnevezésű projekt keretében szorosan együttműködik a hasonló európai szervezettel. Az elhízottság ára valóban nagyon magas, következményei az egész társadalmat sújtják. A túlsúly megnöveli a betegellátás költségeit, csökkenti a foglalkoztatottság mértékét és közvetve növeli a munkaképtelenséggel kapcsolatos költségeket. Bizonyított tény, hogy az elhízott gyerekből valószínűleg elhízott felnőtt lesz.

A 2019-es statisztikai adatok szerint a túlsúlyból eredő betegségek kezelési költségei az egészségügyi kiadások 39 százalékát teszik ki. Az OECD a múlt évben 311 milliárd dollárt fordított e betegségek kezelésére. A részarány kiszámításánál sok tényezőt figyelembe kell venni, az azonban világos, hogy a megelőzésben, a korai diagnosztizálásban és a kezelésben a tétlenség negatívan befolyásolhatja az egyént és az egész társadalmat. A megelőzés, vagyis a szűrővizsgálatok a kezelés hatásos módja, amivel minimalizálni lehet a túlsúllyal kapcsolatos költségeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?