Minden beoltott ember csökkenti a koronavírus életterét

koronavírus-vakcina

A koronavírus-járvánnyal és az oltással kapcsolatban fontos megjegyezni: ahhoz, hogy némileg el tudjunk igazodni a rengeteg információ között, elengedhetetlen a kritikai gondolkodás. Szlovákia lakosságának 78 százaléka tudatosítja ezt. A félretájékoztatást, az összeesküvés-elméleteket és tévhiteket a középiskolai végezettségű emberek közül csaknem kétszer annyian érzékelik, mint az alapiskolai végzettségűek közül. Érdekes, hogy az oltást elutasítók 16 százaléka nem tartja komoly betegségnek a Covid-19-et – ez derült ki a 2muse ügynökség által február elején készített felmérésből, amelyben 1010 embert kérdeztek meg.

Annak ellenére, hogy a történelem egyértelműen igazolta a védőoltás előnyeit, sokan mégsem hisznek hatásában és biztonságosságában. Tíz ember közül csaknem négyen elutasítják, mondván, hogy semmi haszna nincs. S ez ugyanúgy vonatkozik a Covid-19-re, mint más fertőző betegségre.

„Az oltás hatásos megelőzési módszer, ami sokkal több embert mentett már meg, mint bármilyen más intézkedés. Hadd említsek egy adatot: míg 1951–55-ben Szlovákiában 1000 lakosra számítva 74 csecsemő halt meg élete első évében különféle betegségek következtében, 2019-ben ez a szám 5-re csökkent. A védőoltás bevezetése előtt a gyerekek leggyakrabban szamárköhögésben, gyermekbénulásban, tetanuszban, tuberkulózisban, himlőben, torokgyíkban haltak meg. A vakcinációnak köszönhetően e betegségek teljesen eltűntek, ezért már nem kell oltani ellenük. Szlovákiában jelenleg olyan betegségek ellen kötelező az oltás, amelyek alig vagy egyáltalán nem fordulnak elő. Viszont kezdenek megjelenni azoknál a gyerekeknél, akiknek szülei megtiltják a gyerekek beoltását” – magyarázta Zuzana Krištúfková professzor, epidemiológus, közegészségügyi szakember.

Járvány lett a félretájékoztatás

Az oltás eltérő megítélését az is elősegítette, hogy nemcsak idehaza, hanem világszerte is rengeteg félinformáció, rémhír, összeesküvéselmélet kering. Meg kell jegyezni, hogy Szlovákia lakossága a kritikai gondolkodás és a mediális műveltség terén nem éri el az átlagot.

„Koronavírus-járványban és a félretájékoztatás járványában élünk. Sokan tagadják vagy lebecsülik a betegséget, terjesztik az oltással kapcsolatos hamis információkat, az internet és a közösségi hálók a félretájékoztatás táptalaja lett. A kritikus gondolkodás, a mediális műveltség hiánya, továbbá a harag, a félelem, a frusztráció és az a törekvés a felelős, hogy a bonyolult kérdésekre könnyű megoldást találjanak. A félretájékoztatás egyedüli hatásos ellenszere, hogy mindig megbízható forrásokból, hivatalos személyiségektől és megbízható szakemberektől szerezzük be az információkat” – tette hozzá a szaktekintély.

Ne kétes forrásokból szerezzünk információkat

Főleg a közösségi hálón megjelenő hozzászólásokból látni, hogy az emberek jelentős része nem tud kritikusan gondolkodni. Sokakat az úgynevezett Dunning-Kruger effektus jellemzi, ami azt jelenti, hogy egyes laikus embereknek túlságosan nagy az önbizalmuk, és túlbecsülik képességeiket olyan kérdésekben, amelyekhez nem értenek. Ugyanilyen káros az is, ha a szakképzett ember becsüli le képességeit, ha kicsi az önbizalma. A szakemberek véleményének figyelmen kívül hagyását az orvosok is gondnak tartják. Ahelyett, hogy az emberek a szakembernek hinnének, az internetről, kétes forrásokból szerzett hírekre támaszkodnak, amelyek nem biztos, hogy igazak.

„Jó példa erre az az 1998-as tanulmány, amely a védőoltást az autizmussal hozta összefüggésbe. Ma már tudjuk, hogy a szerző, dr. Wakefield hamis adatokkal dolgozott. Több tanulmány is megjelent, amely cáfolta az oltás és az autizmus közötti összefüggést. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ezt a tanulmány a múlt század legnagyobb orvosi átverésének nevezte, ami óriási károkat okozott. Ezért arra kérek mindenkit, hogy a védőoltással kapcsolatos információkat csak hiteles forrásokból és hivatalos intézményektől szerezze be” – figyelmeztetett Zuzana Krištúfková professzor asszony.

A közegészséghez való jog a demokrácia része

Bár a kritikai gondolkodás hiánya tény, semmiképpen se démonizáljuk. A 365.bank felmérése szerint a népesség csaknem fele a Covid-19 elleni védőoltással kapcsolatban tudatosítja a kollektív immunitás szükségességét, ráadásul az a véleménye, hogy a vakcinációt kötelezővé kellene tenni.

„A demokrácia olyan rendszer, amelyben tiszteletben kell tartani a társadalom és a közegészségügy javát szolgáló szabályokat. Nem olyan rendszer, amelyben mindenki azt csinálhat, amit akar. Már ma kijelenthetjük, hogy az oltásnak köszönhetően Szlovákiában jelentősen csökkent a fertőzött egészségügyi dolgozók és idősek száma. Jelenleg legtöbben a 40–49 évesek közül betegszenek meg. Ideális az lenne, ha elegendő vakcina lenne, ha minden érdekelt beoltathatná magát. Tudnunk kell, hogy mindenki, aki megkapta az oltóanyagot, csökkenti a vírus életterét, és részt vesz a nyájimmunitás kialakulásában” – tette hozzá a szakember.

(kovács)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?