Miért halnak meg nálunk oly sokan mellrákban?

mellrák

Szlovákiában a nők mindössze egyharmada jár rendszeresen nőgyógyászati, egynegyede pedig mammográfiai mellvizsgálatra. Ez természetesen meg is látszik az új esetek számán és a halálozás alakulásán is. Dr. Vladimír Bellával, a Szent Erzsébet Onkológiai Intézet mellrészlegének főorvosával a megelőzésről és az önvizsgálat fontosságáról beszélgettünk. 
 

Elöljáróban el kell mondani, hogy a mellrák a nők leggyakoribb rosszindulatú betegsége. 2012-ben több mint 520 000 nő halt bele. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint ugyanabban az évben az újonnan diagnosztizált esetek száma a világon elérte az 1 670 000-et. Szlovákiában az évi 3500 új beteg közül hozzávetőlegesen 1000 nő halt bele ebbe a betegségbe. Tehát a számok is azt mutatják, hogy a nők későn jutnak orvoshoz. 

Ha összehasonlítjuk a mi adatainkat a környező országokéval, mit látunk? 

A nyugati országokhoz viszonyítva nálunk több nő kerül előrehaladott állapotban orvoshoz, és ezzel magyarázható, hogy viszonylag többen halnak meg mellrákban. Pedig nem kellene ennek így lennie, mert a korai felismerés és a kezelés lehetőségei nálunk is olyanok, mint a fejlett országokban, csak az a gond, hogy Szlovákiában a nők nem veszik komolyan a szűrővizsgálatot.

Január elején országos szűrőprogram indult, amelynek része a mellrákszűrés is. Legalább előzetes adatok vannak már arról, hogy milyen iránta az érdeklődés? 

Még semmilyen információnk nincs arról, hogy a nőket men?nyire szólította meg a szűrővizsgálatra való felhívás. 

Sokan inkább hisznek a különféle „csodaszereknek”, minthogy orvoshoz menjenek. Ezt naponta láthatjuk a közösségi oldalakon. Létezhet bármilyen készítmény, ami megakadályozhatja a mellrák kialakulását, vagy eltüntetheti ezt a betegséget? 

Annyit mondhatok: aki hatásos gyógyszert vagy valamilyen készítményt talált fel a rák ellen, az biztosan Nobel-díjat kap. Eddig ilyenről nem tudok. A világhálón rengeteg olyan készítményt népszerűsítenek, amelyek állítólag gyógyítják a daganatos betegséget. Aki ezekhez folyamodik, sajnos azt éri el, hogy a rák kezdeti stádiumából az előrehaladott stádiumba kerül. 

Melyek azok a tünetek, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni? 

Fontos, hogy a mellrákra akkor derüljön fény, amikor még tünetmentes, vagyis a szűrővizsgálatkor. A mellen mutatkozó bármilyen elváltozást feltétlenül komolyan kell venni. Ilyen a két mell nagysága közötti eltérés, a bőr behorpadása, a mellgyulladás, a behúzódott mellbimbó, a mellbimbó ekcémája, váladékozása, csomó a hónaljban, a kulcscsont alatt vagy felett. Természetesen ezek a tünetek nem jelentenek feltétlenül mellrákot. Ám ha közülük valamelyiket tapasztalja a testén, mielőbb nőgyógyászhoz kell menni. 

Milyen gyakran ajánlott a kivizsgálás, és mely módszer szükséges? 

A mellet 18 éves kortól nőgyógyászati kivizsgálás alkalmával kell megvizsgálni. Negyvenéves korig a nőgyógyász a klinikai lelet szerint évente vagy háromévente ultrahangos kivizsgálásra küldi a nőt. A 40 év feletti nőknek kétévente kellene mammográfiai kivizsgálásra járniuk. Mellrák esetén évente. 

A szakemberek egyre jobban hangsúlyozzák az önvizsgálat fontosságát. Miért? 

Az önvizsgálattal kapcsolatban különféle nézetek uralkodnak. Főleg azért fontos rendszeres időközönként elvégezni, hogy a nő felfedezze az úgynevezett gyorsan növő daganatot az egyes szűrővizsgálatok között.

Az utóbbi időben mintha elszaporodtak volna a „hírek” a mammográfiai kivizsgálás ártalmasságáról. Van ezeknek valóságalapjuk? 

Az igaz, hogy a sugárzás felhalmozódik a szervezetben, és káros az emberre. A mammográfiai kivizsgálást sem kell túlzásba vinni, de napjainkban ez a sugárzás minimális. Azt viszont tudatosítani kell, hogy e kivizsgálás előnyei biztosan vezetnek hátrányai előtt. A mammográfiai kivizsgálással azt a rosszindulatú daganatot is ki lehet mutatni, ami még nem tapintható ki. 

Mi újság a mellrák kezelésében? A kemoterápia mindig elengedhetetlen? Nem készül mellrák elleni vakcina, mint a méhnyakrák esetében? 

Több kutatás folyik a daganatos betegségek elleni vakcináról. Jelenleg csak a HPV vírus ellen van szérum, amivel a méhnyakrákot lehet megelőzni. A mellrák kezelésének „receptjét” a nagy klinikai tanulmányok alapján készítik el, s minden módszert a beteg szükségleteihez kell igazítani. Arra kell törekedni, hogy „testre szabott” legyen, figyelembe véve a daganat biológiai jellegét és a beteg tulajdonságait. A melldaganat klinikailag heterogén betegség és a létező szövettani osztályzás nem tudja teljesen visszaadni e kór klinikai lefolyásának sokszínűségét. A kezelés a szövettani típustól, nagyságától, a tumor méreteitől, a prognózis tényezőitől, a HER2 jelenlététől, a nyirokmirigyáttéttől és a távoli szervekben kialakult áttétektől függ. Napjainkban több új gyógyszer törzskönyvezése is folyamatban van, amelyet a mellrák kezelésében fognak alkalmazni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?