Miért érdekli a kardiológust a szem, a vese és a koleszterin?

vérnyomás

Fejfájás, fülzúgás, idegesség, feszültség – lehet, hogy az ünnepek alatti hajsza következménye, de az is előfordulhat, hogy a magas vérnyomás tünete. Ha valakinek hosszú ideig 140/90 Hg/mm-t felett van a vérnyomása, ráadásul nem tud róla, tehát nem kezelik, felgyorsul az erek öregedési folyamata, ami károsítja a létfontosságú szerveket. Világszerte egymilliárd embernek magas a vérnyomása, kétharmaduk 65 évnél idősebb.

Csendes gyilkosnak is nevezik, mert sok idő telik el addig, míg tünetet okoz. A hosszú ideig tartó, kezeletlen magas vérnyomás agyi érkatasztrófát, szívelégtelenséget, infarktust vagy krónikus veseelégtelenséget okozhat. A túlsúlyosaknál gyakori ez a betegség, akárcsak a magas vércukor- és vérzsírszint. Ezek a tényezők negatívan hatnak és felerősítik egymást. „Minél több tényező figyelhető meg egy-egy páciensnél, annál nagyobb a szív- és érrendszeri betegség kialakulásának kockázata. A magas vérnyomásban szenvedők csaknem 50 százaléka sajnos túlsúlyos, és 40 százalékának magas a koleszterinszintje” – mondta dr. Ivana Šoóšová kardiológus.

A legfontosabb kivizsgálások

  •  Az orvos a diagnózis felállítása után felméri, milyen hatással van a magas vérnyomás a létfontosságú szervekre, főleg az erekre, a szívre, az agyra, a szemre és a vesére. Feltérképezi a kórelőzményt, kivizsgálja a beteget, elvégzi az EKG-t, a vér- és vizelettesztet.
  • A kivizsgálás része a vese környékének tapintásos kivizsgálása, a has kivizsgálása sztetoszkóppal. A vese károsodását vér- és vizeletteszttel tudja felmérni. Ha vörös vérsejteket és albumint talál a vizeletben, az azt jelzi, hogy nem működik tökéletesen. A vesekárosodás tünetei – levertség, étvágytalanság, fáradtság – már csak akkor jelentkeznek, amikor működése 70-80 százalékkal csökken.
  • A retinát oftalmoszkóppal vizsgálja ki az orvos. A retina az a hely, ahol az orvos közvetlenül látja, hogyan befolyásolja a magas vérnyomás a kis artériákat. Feltételezhető, hogy az itt látható elváltozások hasonlóak, mint azok, amelyek a test más részein, például a veseartérián vannak.
  • A szívhangokat a fonendoszkóppal vizsgálja meg. A magas vérnyomás hatására a szív hangja abnormálissá válik. Ha a szívbillentyűk rosszul működnek, a sztetoszkóp szívzörejt mutat ki.
  • Az elektrokardiogram (EKG) segítségével kimutatható a szívfal megvastagodása, de főleg az abnormális szívritmus.
  • A modern ábrázoló technikával, az echokardiográffal (szívultrahanggal) a szívkamrák és pitvarok nagyságáról, vastagságáról, működéséről kap az orvos információt.

Minél magasabb a vérnyomás...

A szövődmények kialakulásának kockázata lényegében egyenes arányban van a vérnyomás nagyságával: minél magasabb, annál nagyobb a kockázat. Az egészségi állapot romlásának veszélye megduplázódik, ha 115/75 Hg/mm felett 20/10 Hg/mm-rel megemelkedik a vérnyomás. A szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának veszélye nemcsak magától a magas vérnyomástól, hanem attól is függ, hogy még milyen más betegsége van a betegnek. Itt elsősorban a cukorbetegségre, a dohányzásra, a túlsúlyra és a magas koleszterinszintre gondolunk.

A magas vérnyomás kezelése 25 százalékkal csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek, 10 százalékkal az infarktus, 25 százalékkal a szívelégtelenség, 30 százalékkal az agyi érkatasztrófa kialakulásának kockázatát. A megfelelő kezelés még a vesét és a szemet is védi. A magas vérnyomás ugyanis a szemnek nemcsak a nagy, hanem a kis ereit is összehúzza. Hatására romlik a vérellátás és a tápanyagok felszívódása. Ha túl magas a vérnyomás, a retina ereinek falai megvastagodnak, romlik a vérellátás és természetesen a látás. A szem kivizsgálásával más súlyos betegség is felfedezhető. A szem ereit szabad szemmel is észre lehet venni. A szemész tehát fontos információt tud adni a beteg egészségi állapotáról.

Mi köze ehhez a koleszterinnek?

Senkit ne tévesszen meg az, hogy csak enyhén magas a vérnyomása és a koleszterinszintje. A veszély abban rejlik, hogy a kettő felerősítheti egymás negatív hatását. Más szóval: ha nem tartjuk ellenőrzés alatt az említett két értéket, lassan előkészítik a talajt a szívinfarktusnak, az agyi érkatasztrófának és az általános egészségi állapot romlásának oly módon, hogy csökken a veseműködés, romlik a látás és felgyorsul az érelmeszesedés. Amikor már valóban magas a vér koleszterinszintje, a páciensnek jobban oda kell figyelnie a vérnyomására is. Ha megemelkedik a koleszterinszint, ez azt jelenti, hogy a felesleges zsiradék az erek falán rakódik le, idővel plakk képződik, ami csökkenti az erek rugalmasságát. Merevvé válnak, leszűkülnek, és a vér már nem folyik át rajtuk olyan könnyen, mint korábban. Könnyen vérrög alakulhat ki, ami teljesen megakadályozhatja a vér áramlását, és ez súlyos szív- és érrendszeri betegséget válthat ki.

A koleszterinszint nagymértékben függ a táplálkozás minőségétől, a testsúlytól és a testmozgástól, de nem kis szerepet játszanak a gének, az életkor és a nem is. Jó hír, hogy manapság már csaknem minden kockázati tényezőt hatástalanítani lehet. Ma már vannak olyan gyógyszerek, amelyek mind a vérnyomást, mind a koleszterinszintet ellenőrzés alatt tudják tartani. Fontos, hogy a páciens kapcsolatban legyen orvosával, betartsa ajánlásait, és gondosan ellenőrizze vérnyomását és koleszterinszintjét. A beteg kezében van a legnagyobb fegyver: az életmódváltás lehetősége. Legnagyobb mértékben ettől függ az általános egészségi állapot. Jó, ha az új év küszöbén erre is gondolunk...

(kovács)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?