Már a huszonévesek is félnek az öregedéstől

tini

Eddig csak a 40-es, 50-es korosztály kereste az örök ifjúság titkát, ma már a huszonévesek is ránctalanító krémeket használnak. A fiatalok mintha megrettentek volna az idő múlásától. Egyesek a néhány szál ősz hajukat is befestetik, mások bőrfeszesítőkkel küzdenek a narancsbőr ellen. Bár ez a probléma elsősorban a nőket – esetünkben a lányokat – érinti, a fiúk is beszállnak a küzdelembe.

Az eredetileg a 35–55 éves korosztály számára tervezett öregedés elleni kozmetikumok egynegyedét manapság már 30 éven aluliak vásárolják. Elképzelhető, hogy a ráncfelvarrástól vagy a botoxkezeléstől való félelem is közrejátszik a fiatalok pánikszerű félelmében az öregedéstől. Van ezzel szemben egy ellentétes trend is, a mai ötvenesek jobban néznek ki, mint ez a korosztály valaha is. Szakemberek szerint jó, ha valaki törődik a külsejével, de az ifjúság számára felállított példa megszállottá teheti a huszonéveseket, akik máris rettegnek az idő múlásától. Félő, hogy egész generációk nőnek úgy fel, hogy igen alacsony fokon áll majd az önbecsülésük, ami egy sor pszichés problémát vonhat maga után.

(MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?