Kockázatcsökkentő étrend

Nehéz helyzetben van a dietetikus, amikor a daganatos betegségekhez kapcsolódó étrend kerül szóba. Míg a rák kialakulásának valószínűségét csökkentő ételekkel kapcsolatban szinte teljesen egységes a szakértők álláspontja, addig a beteg ember diétája körül nincs szakmai egyetértés.

Nehéz helyzetben van a dietetikus, amikor a daganatos betegségekhez kapcsolódó étrend kerül szóba. Míg a rák kialakulásának valószínűségét csökkentő ételekkel kapcsolatban szinte teljesen egységes a szakértők álláspontja, addig a beteg ember diétája körül nincs szakmai egyetértés.

Két alapvető szemlélet körvonalazódik a daganatos beteg étrendjét illetően. Az egyik szerint a szervezetet energia- és fehérjegazdag ételekkel kell segíteni, figyelembe véve a beteg igényeit, de kerülve az elhízást. A másik irányzat képviselői úgy vélik, kúraszerűen ajánlatos csökkenteni a tápanyagbevitelt. Főleg a fehérjét szükséges korlátozni, és minden másból is csak a lehető legkisebb mennyiséget szabad enni. A kúrák között normális étrendet engedélyeznek.

Sokkal egyszerűbb a rák kialakulásának az esélyét mérsékelni. Az életmód, különösen a táplálkozási szokások megváltoztatásával sokat tehetünk a betegség megelőzéséért. Szakértői vélemények szerint a daganatok kórelőzményében 30-40 százalékban jelen vannak a táplálkozási okok.

Mire figyeljünk?

u Alkohol: a túlzott alkoholfogyasztás nemcsak a májnak és az idegrendszernek árt, a tömény szesz jelentős mértékben növeli a nyelőcsőrák kialakulásának kockázatát.

Túl meleg italok: a forró kávé, tea, szintén káros a nyelőcsőre. Ha nincs más megoldás, egy kis hideg vízzel higítsuk a forró kávét, mielőtt elkortyoljuk.

Elhízás: a túlsúly többféle daganat kockázati tényezője. Az ideális testsúly beállítása már önmagában fontos megelőző tényező.

Rostszegény étrend: a rostok főleg a vastagbélrák kialakulásának veszélyét csökkentik. Gyorsítják a bélmozgást, lazítják a béltartalmat. Zöldségben, gyümölcsben, teljes kiőrlésű lisztben találhatóak.

Vitaminok: Elsősorban az antioxidáns hatással, a vízben oldódó C-, valamint a zsírban oldódó E- és A-vitamin segítenek megelőzni a tumort.

Szelén: A szakértők szerint a normális sejtműködéshez kiemelkedően fontos nyomelem.

Zsiradékok: Az állati eredetű zsiradékkal szemben a telítetlen zsírsavakban gazdag növényi olajok nemcsak a koleszterin lerakódásától óvnak, hanem rákmegelőző hatásuk is van. Veszélyforrást jelent a sokáig használt sütőzsiradék, amelyben rákkeltő anyagok keletkeznek. Hasonlóan kockázatosak a szabad tűzön sült, megégett húsok.

Korlátlanul fogyaszthatók

Zöldség, gyümölcs, nyersen párolva, teljes kiőrlésű lisztből készült ételek, telítetlen zsírsavakat tartalmazó, hidegen sajtolt olajok, hal, szárnyasok

Ritkábban fogyasztjuk

Fehér kenyér, édességek, izgatószerek

Inkább kerüljük

Túlfüstölt hús, kellemetlen szagú zsiradékban sült, valamint ismeretlen eredetű élelmiszer.

Füstölés: Füstöléskor ugyancsak keletkezhetnek rákkeltő anyagok.

Fehérjék: A túlzott fehérjefogyasztás különösen a húsoké, kifejezetten veszélyes.

Penész: a penészgombák által termelt aflatoxin rákkeltő.

Jóval gyakrabban találkozunk vele, mint gondolnánk, hiszen nemcsak a jól láthatóan penészes gyümölcs, sajt, kenyér veszélyes, hanem a helytelenül tárol müzli is, amelyen a gyakran nem látszik, hogy romlott. A gombafonalak az étel egészét átszövik. Nem elég levágni a láthatóan gombás részt, hanem az egészet ki kell dobni.

Bizonytalan eredetű tartósított ételek: manapság egyre több, ismeretlen származású élelmiszerhez lehet hozzájutni. Semmilyen szabványnak nem felel meg a benne lévő tartósítószerek mennyisége és minőségét sem ismerjük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?