Kígyómarás, vérhas, malária ellen

A kender az emberiség egyik legősibb kultúrnövénye. Elsősorban textil- és papírgyártásra, betegségek kezelésére és mámor előidézésére használták. Az egyik legrégebben ismert pszichoaktív növény, melynek őshazája minden bizonynyal Közép-Ázsia, ahol valószínűleg már tízezer éve is termesztették. Gyógynövényként használták Kínában, Indiában, Délkelet-Ázsiában, a Közel-Keleten és Dél-Afrikában. Gyógyszerként először egy ötezer évvel ezelőtti kínai füveskönyvben Chen Nun császár uralkodása alatt említik.

Egy későbbi füveskönyv sebészeti beavatkozások előtt, altatáshoz javasolja alkalmazását. Indiai források szerint jótékonyan hat a fejfájásra, fokozza az étvágyat, enyhíti az emésztési zavarokat. Afrikában vérhas, malária és egyéb lázak, valamint kígyómarás ellen és terhes nők vajúdásának megkönnyítésére használják.

A kalkuttai orvosi egyetem professzora, W. B. O’Shaughnessey állatkísérleteken meggyőződve biztonságosságáról, kanabisztinktúrát készített, reumás, epilepsziás és egyéb betegségek gyógyítását végezte vele, majd 1842-ben Angliába viszszatérve hirdetni kezdte, így a növény használata Európában és az Egyesült Államokban is általánossá vált.

A kender alapú gyó-gyászati készítmények népszerűségét az ópiát alapú fájdalomcsillapítók 1850-es évekbeli elterjedése vetette vissza, mely az injekciós technikával addig nem látott gyorsasággal mulasztotta el a fájdalmat. Hosszú idő telt el, míg nyilvánvalóvá vált, mennyivel nagyobb a hozzászokás és a fizikai függőség veszélye az ópiátok esetében.

A nők is sokat köszönhetnek a kendernek, ugyanis szabályozza a bőr hidratációs képességét, megteremti pH-egyensúlyát, erősíti a sejtek regenerációs képességét.