Készüljünk fel a nagy műtétre!

műtét

A Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikáján elindult már egy olyan szakmai program, ami azt szeretné megértetni a betegekkel, hogy műtétjük sikere nemcsak magán a beavatkozáson, hanem az általános állapotukon, a műtétre való felkészülésükön is múlik.

Kis túlzással egy nagy műtétre éppen úgy „edzeni” kell, mint egy sportversenyre. Ennek pedig fontos része a tápláltsági állapot. Nem mindegy, hogy valaki alultápláltan, vagy éppen túlsúlyosan fekszik-e be a kórházba egy komoly beavatkozásra. Azt is szigorúan meg kell tervezni a szakemberekkel együtt, hogy a műtét előtt és aztán majd később a lábadozáskor mit és hogyan egyen, igyon a beteg. Kutatások igazolják, hogy 4–8 héttel az operáció előtt érdemes megkezdeni a felkészülés.

Természetesen nemcsak a műtétet megelőző, hanem azt azt követő terápia is fontos. Mikor és mivel kezdjük el itatni, etetni a beteget. A műtéti beavatkozás traumáján átesett szervezetet miként lehet a leggyorsabban regenerációra bírni, azaz hogyan épülhet fel leggyorsabban és szövődményektől mentesen a páciens.

A felkészülés kapcsán a legfontosabb tudományos újdonságok:

• a tápláltsági állapot felmérése: műtét előtt fel kell mérni a beteg tápláltsági állapotát (ezt ápoló, vagy orvos is végezheti), és ezt a műtét után is meg kell tenni – ezzel kiszűrhető az alultápláltság kockázatának kitett vagy már alultáplált beteg

• felesleges éheztetni a beteget – a legfrissebb ajánlás szerint a műtét előtt 6 órával még ehet, tiszta folyadékot (pl. limonádét, teát, kávét, vizet) a műtét előtt 2 órával még fogyaszthat; műtét után pedig 4 órával már ihat és minél hamarabb ehet is (kivéve, ha ezt bármilyen kóros állapot, pl. vérzés, szűkület nem teszi lehetővé). Adjunk folyadékkal szénhidrátot pár órával a műtét előtt – mert csökkenti a beavatkozás előtti/alatti stresszt és energiával látja el a beteget, csökkenti a műtét utáni inzulinrezisztenciát és rövidíti a kórházi tartózkodás idejét.

• ha szükséges, adjunk tápszeres kiegészítést – ez akkor jön szóba, ha a beteg szájon át nem tud enni vagy nem eleget.

• ha kell, inkább halasszuk el a műtétet – a súlyosan alultáplált beteg műtétjét akár 7–14 nappal is eltolhatjuk, hogy ezalatt elérje a megfelelő tápláltsági állapotot, és így jobb kilátásokkal álljon a beavatkozás elé.

• a felkészüléshez szakember kell – dietetikus bevonása a felkészülési folyamatba elengedhetetlenül szükséges.

(Forrás: mdosz.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?