Kerekesszékben éli az életét

Spanyolországban pihent két gyermekével és feleségével, amikor hirtelen rosszul lett. Hallászavarok, szédülések, egyre erősödő rosszullétek. A vérnyomása sem volt rendben. Láz, levertség, hányinger. Nem hagyták annyiban. Csomagoltak, és hazarepültek. Jiří Menzel másnap már műtőasztalon feküdt. Meningococcus. Bakteriális agyhártyagyulladás. Agyműtét.

Mindez gyorsan lezajlott. Az orvosok kezdetben középfül-gyulladásról beszéltek, amely aztán agyhártyagyulladásba fordult.
A műtét után hosszan tartó mesterséges kóma következett. És az izgalom, hogyan ébred majd a Szigorúan ellenőrzött vonatok, a Hóvirágünnep, a Sörgyári capriccio, Az én kis falum és más sikerfilmek világhírű alkotója. Hogy megszólal-e majd? Hogy fel tud-e ülni? Hogy milyen állapotban lesz a szervezete? Hogy milyen erős javulás várható nála?

Hónapokon át aggasztó hírek szóltak róla. Felesége naponta bent volt nála a kórházban, tartotta benne a lelket, fogta a kezét, beszélt hozzá, de megnyugtató választ senkitől sem kapott. Minden apró jelre, gesztusra, finom mozdulatra, félmosolyra hosszú heteket kellett várnia.
Jiří Menzel messziről jött vissza. Küzdött ő is, de a felesége is megtett minden tőle telhetőt. A legjobb szakorvosok mellé a legmegbízhatóbb természetgyógyászokat vitte férje ágyához. Egyszer még egy sámánt is. Voltak napok, amikor szemmel láthatóan javult az állapota, máskor visszaesett, vagy még rosszabb lett, aztán ismét a gyógyulás apró jeleit észlelték rajta.

Így ment ez hónapokon át, amíg Jiří Menzel elhagyta a kórházat. Már nem volt közvetlen életveszélyben. Rehabilitációs központba került, ahol különböző gyógykezelések vártak rá.

„Nem félek a haláltól – nyilatkozta nem sokkal a betegsége előtt. – Nem akarok a terhére lenni senkinek. Egyvalamitől tartok csupán: a hosszú betegeskedéstől, a hülye haláltól. Olinkával, a feleségemmel már azt is megbeszéltem, hogy a hamvaimat majd ott szórja szét, ahová nyaralni járunk. Spanyolországban. Nagyon szeretem azt a helyet.” Tíz hónapot töltött különböző kórházakban és utógondozókban. Húsz kilóval volt könnyebb, de a helyzethez képest a legalkalmasabb állapotban volt ahhoz, hogy elhagyja a rehabilitációs intézetet. Házi gondozásba került. Olinka döntött így. Látta rajta ugyanis, hogy két kislányuk társaságában mindig jókedvre derül, a gyermeki kacaj, ölelés, ragaszkodás pozitív hatással van rá. Otthon, a saját környezetében gyorsabb a felépülés, ebben az orvosai is egyetértettek. Jiří Menzel most már jó ideje a lakásában gyógyul.

„Sok mindenre emlékezik, egyre többet beszél, filmeket néz, kommentálja, csak a teste nem engedelmeskedik az akaratának – foglalja össze tömören nyolcvanegy éves férje jelenlegi állapotát Olga Menzelová. – Az állandó felügyeletről azonban még nem mondhatunk le. Ápolónő van mellette akkor is, ha ott vagyok nála. Még nem lehet egyedül hagyni őt.” Novemberben lesz két éve, hogy átesett a műtéten. Nehéz, várakozással teli időszak van mögötte. Járni, egyedül közlekedni egyáltalán nem tud. Orvosai szerint nem is fog. De lelkileg és szellemileg felépülhet. Hosszú még a gyógyulás útja, az eddigi eredmények azonban kecsegtetők. Megvan a reménye annak, hogy tovább javul az állapota. Egy erős szervezet nem adja meg magát a bajnak. Júniusban, a színházi évad vége felé Jiří Menzel már színházban is volt. Páholyból, tolószékben ülve nézte végig a Vinohrady Színház Pygmalion című előadását. Felesége szerint remekül szórakozott.

A helyzet továbbra sem könnyű. Nem ringathatom magam olyan álmokban, hogy jövőre ismét együtt nyaralunk, mert senki sem tudja, mi jön ezek után. Még az orvosok sem. De amióta otthon van, a közérzete is sokkal jobb. Megnyugodott. Jól érzi magát a saját közegében – mondja Olga Menzelová. – A köztünk levő negyven év korkülönbség miatt sokan számítónak tartanak. Azt hiszik, híres, gazdag férjet akartam, akivel körbeutazhatom a világot. Igen, Jirka híres ember, csodás filmrendező. Bárhol jártam is vele a világban, bármelyik fesztiválon, mindenütt a legnagyobb tisztelettel fogadták. De hogy gazdag, azt senki ne képzelje. Azokban az években, amikor pályája csúcsán volt, és a legjobb filmjeit forgatta, nem az ő zsebébe folyt a pénz, hanem az állam kasszájába. Amióta betegeskedik, én vagyok a családfenntartó. De tavaly októbertől legalább otthon van, együtt lehetünk. Amíg kórházban feküdt, naponta kétszer jártam be hozzá, miközben dolgoznom is kellett. Ápolói segítséggel most már könnyebb, sokkal könnyebb. És most duplán visszaadhatom neki azt a törődést, szeretetet, amelyit eddig én kaptam tőle.

Szabó G. László, A szerző a Vasárnap munkatársa