Jozef Vajda színművész

Már az első pillantás elárulja, milyen kisportolt a teste. S aki ismeri, azt is tudja, nála ez nem divathóbort, még gyerekkorban megszokta a rendszeres mozgást. „Számomra ez jó értelemben vett drog” – szögezi le, s hozzáteszi, hogy még az orvos édesapa szoktatta rá valamennyi gyereket.”

Két fivére, Peter és Marián ismert név teniszberkekben. Őt is gyakran látni a pályán, kitűnően játszik. Ennek ellenére nála a sport nem korlátozódik csak a teniszütőre, semmilyen mozgást nem vet meg, közeli hozzá minden, aminek köze van a természethez, a turisztikához. Estéi sokszor az éjszakába nyúlnak, a művészvilág embereivel ez már csak így van. Reggel jólesik továbbnyújtózkodni az ágyban. „Ezzel én is így vagyok, de a mozgásra mindig találok időt. Aki azt mondja, nem fut az időmből, csak kibeszéli magát. Napi két óra mindig akad, ami csak az enyém. Mindegy, hogy fitnessbe megyek, futok, turisztikázok, teniszezek – ezt nem hagyom ki”.

Könnyű annak, akinek a testvérei ma is a pályán töltik szinte minden idejüket – gondolná az ember. Van, aki serkentse, hajtsa. Most jön ám a meglepetés: „Manapság én hajkurászom a fivéreimet. Mindketten profi sportolók voltak, s azután, hogy befejezték, elveszett belőlük az az érzés is, hogy naponta kell foglalkozniuk a mozgással. Egyrészt nem csodálkozom, hogy lusták. Marián tíz-tizenöt éven át napi öt-hat órát edzett, kinek ne menne az idegeire. Ha végre megszabadul tőle, látni se akarja”.

Fivéreivel szemben az az előnye, hogy míg azok sporttal keresték a kenyerüket, számára a mozgás kedvtelés, öröm. Mi lenne, ha egyszer ő is úgy járna, mint a fivérei, ráunna a színpadra? „A színpadra nem lehet ráunni. Maroš sem unt rá szó szerint a teniszre, úgy volt vele, mint én azzal, ha nekem kell színházba mennem, amikor én magam nem játszom. Nézőként háromszázszor megfontolom, hogy elmegyek-e, vagy sem, vagy végre kihasználom, hogy van egy szabad estém”.

A tenisz, bár Jozef profiként nem foglalkozott vele, mindannyiójuk nagy szerelme. Az ember úgy elképzeli, ahogy Vajdáéknál a három fiú, no meg ma az orvos papa nyomdokaiba lépett leánytestvé-rük, csatlakozva hozzájuk a következő nemzedék, családi tornán vív meg a legjobbnak kijáró trófeáért. „Valamikor rendszeresen kijártunk a pályára, megköveteltem tőlük, hogy felkészítsenek a különböző amatőr tornákra, ma valahogy nem játszunk együtt rendszeresen, legutóbb úgy egy éve teniszeztünk” – vallja be. S még azt is elárulja, hozzáfűzvén, hogy nyilván nem lesz népszerű az orvosoknál, amit mond, s bár maga is orvos családból származik, hacsak nem „muszáj”, nem keresi őket, bár a megelőzést fontosnak tartja – „magam inkább a természetes gyógymódoknak vagyok a híve.” (Urbán Klára)