Inkább zuhanyozzon, mint fürödjön a kismama

A terhesség alatti munka, főleg a fizikai erőkifejtés megítélése még az orvosok között sem egyöntetű.

A terhesség alatti munka, főleg a fizikai erőkifejtés megítélése még az orvosok között sem egyöntetű. Egyes nézetek szerint a terhesség alatti fizikai munka ártalmas a magzat fejlődésére, mások viszont úgy tartják, hogy ez nem lehet igaz, hiszen például a parasztasszonyok általában átlagos súlyú gyermekeket szültek, pedig ők aztán igazán végeztek fizikai munkát a terhesség alatt is. A helyes választ az utóbbi évek vizsgálatai adták meg. Kiderült, hogy a fizikai munka csak akkor ártalmas, ha az anya szív- és érrendszere gyengén fejlett. A fizikai munka során a harántcsíkolt izomzat több vért igényel, ugyanakkor a magzatnak és a lepénynek ugyancsak erre van szükséges. Ez a vetélkedés az éltető vérért a magzatra kedvezőtlen lehet: nem kapja meg a szükséges vérmenynyiséget, és emiatt – többek között – visszamarad a súlyfejlődése. Az ilyen terheseknél kétszer gyakoribb a koraszülés. Az izomzat elégtelen vérellátása ugyanakkor fáradtságban, a fizikai munka alacsony hatásfokában is megnyilvánul.

A terhesség alatti nemi élet

A terhesség alatti nemi élet kérdését sem hagyhatjuk említés nélkül. Őszintén meg kell mondanunk: nem állnak rendelkezésünkre tudományosan egyértelműen alátámasztott adatok az egészséges terhesség alatti nemi élet veszélyességére vagy veszélytelenségére vonatkozóan. Két korábbi nézet helytállósága azonban újabban is beigazolódott. Az egyik: a spontán vetélésre hajlamos terheseknek (tehát akiknél ilyen már többször előfordult, vagy az adott terhesség alatt fenyeget ennek bekövetkezte; méhgörcsök vagy hüvelyi vérzés észlelhető) helyes tartózkodniuk a nemi élettől. A másik: a terhesség utolsó hat hetében mindenképpen kerülni kell a nemi érintkezést. Az utóbbi évek vizsgálatai azt igazolták, hogy ezt az intelmet nem veszik túlságosan komolyan a leendő szülők. Pedig a szülést megelőző hetekben a nemi élet fokozza az időelőtti burokrepedést, és ezen keresztül a magzat-újszülött fertőződésének veszélyét. A következmény a magasabb születés körüli halálozás lehet. Ismert olyan nézet is, hogy a terhesség alatti szexuális élet okozta kéjérzés fokozott vérbőséggel jár a női nemi szervekben, s ez esetleg méhösszehúzódásokat idéz elő. Az emlőbimbó ingerlése pedig az agyalapi mirigy azon hormonjának a termelődését fokozza, amely a szülés megindításában játszik fontos szerepet. Mindezek nyilvánvalóan kedvezőtlen hatásúak lehetnek. Sokan a terhesség alatti nemi élet fizikai megpróbáltatásától féltik a magzatot, emiatt az oldalhelyzetben hátulról történő nemi aktust ajánlják. Mindenesetre fokozott óvatosságra van szükség a terhesség alatt a nemi életben is.

A terhes életmódja

A dohányzás és szeszesital-fogyasztás tilalmát már többször említettük. Az életmód számos más kérdésére is kitértünk korábban. Itt csupán néhány olyan tanács következik, amelyekről eddig nem volt szó.

A terhesség alatti tisztálkodásra nagy súlyt kell helyezni. Inkább tusoljunk, mint fürödjünk, különösen a terhesség végén. A szivacsos lemosás szintén ajánlható. A túl hideg és a túl meleg víz nem tesz jót, a hőmérséklet lehetőleg a testhőmérsékletnek feleljen meg. A gyakori kézmosás és a körmök fokozott tisztán tartása a fertőzések elkerülése miatt fontos. A terhesség ötödik hónapjától ápolni kell az emlőbimbókat. Egyrészt az ilyenkor előforduló váladékozás, másrészt a szoptatásra való előkészítés miatt. A célnak legjobban a langyos vizes és szappanos lemosás, valamint a lanolin vagy egyéb puhító kenőcs alkalmazása felel meg. A fogak megfelelő gondozásával kivédhető– a terhesség alatt semmi estre sem törvényszerű – fogromlás. Az érkezések utáni rendszeres fogmosás, a táplálkozás kiegészítése D-vitaminnal (a magzatvédő vitamin ezt a célt is szolgálja) és a panaszmentesség esetén is kéthavonta elvégzett fogorvosi ellenőrzés minden bajt megelőzhet. ĺgy nem lesz igaz a szólásmondás, miszerint: „A nők minden terhességük alatt elvesztenek egy fogat.”

A szobák szellőztetése, megfelelő páratartalma és hőmérséklete a terhesség alatt fokozottan szükséges, és a jó, elégséges mennyiségű (nyolctíz óra) alvást is szolgálja.

Részletek dr. Czeizel Endre Az egészséges utódokért című munkájából

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?