Influenza ellen a jövőben már a gyógyszerész is olthat

koronavírus-vakcina

Szlovákia hosszabb ideje nem éri el az átoltottság minimumát influenza, a pneumokokkusz, a kullancs okozta agyhártyagyulladás, a HPV-fertőzés és a szamárköhögés ellen. A közömbösség a Covid elleni védőoltás tekintetében is megmutatkozik. Szakmai körökben ezért olyan változtatásokat fontolgatnak, amelyekkel az emberek még védettebbek lennének a megelőzhető fertőző betegségekkel szemben.

A Szlovák Gyógyszerészek Kamarája a neves hazai szakemberekkel együtt lépéseket tervez. Céljuk, hogy legalább az influenza ellen a gyógyszertárakban is be lehessen oltani az érdeklődőket. Ez az aktuális koronavírus-járvány, az újabb járványhullámok veszélye és a visszafordítható betegségek magas száma miatt indokolt.

Tanfolyam a gyógyszerészeknek

Az elérhetőbb védőoltás fóruma nevű kezdeményezés szakembergárdája fontos javaslatokat dolgozott ki, hogy ez az elképzelés megvalósuljon.

„A Komenský Egyetem Gyógyszerészeti Karán a szakemberekkel együttműködve programot dolgoztunk ki a gyógyszerészek számára, hogy a felnőttek könnyen be tudják oltani magukat” – mondja Ján Klimas professzor, a kar dékánja. „A tervezett felkészítő tanfolyam részeként elméleti és gyakorlati ismereteket szerezhetnek a gyógyszerészek például a fertőző betegségekről, az immunizációról, a vakcinák helyes tárolásáról és beadásáról, a kontraindikációról, a mellékhatásokról, az oltás utáni állapotról, az oltás beadásáról és az elsősegélynyújtásról. A tanfolyam tervét benyújtottuk az egészségügyi minisztériumnak, reménykedünk a pozitív fogadtatásban” – tette hozzá. A gyógyszerészek továbbképzése mellett a szakembergárda kész a jelenlegi jogrend módosítására is. „A javasolt törvénymódosításban több olyan terület van, ahol lényeges változtatásra van szükség, például rögzíteni kell, hogy az oltás a betegellátás része, biztosítani kell az oltáshoz szükséges anyagi, technikai és személyi feltételeket, ki kell bővíteni a gyógyszertárak jogkörét és új jogkört kell a gyógyszerészeknek meghatározni” – vélekedik dr. Ondrej Sukeľ, a kamara elnöke.

Mikortól lehet már a gyógyszertárban is?

„Szakembereink minden fontos lépést kidolgoztak ahhoz, hogy a gyógyszertárakban oltani lehessen. Most az illetékes intézmények gyorsaságán, készségén és akaratán múlik, hogy minél előbb megkezdhessük az oltást. Hogy Szlovákia eredményesen csökkenthesse a visszafordítható betegségek előfordulását és rugalmasan reagálhasson a pandémia kirobbanására, saját közegészségügyi rendszerére kell támaszkodnia. Az nem kérdés, hogy lesz-e újabb járványhullám. Az influenza pandémiájának veszélye nagyon is reális. Csak az a kérdés, hogy mikor robban ki” – teszi hozzá.

Ha megnézzük a influenza elleni átoltottságot a 2020/2021-es szezonban, ami 5,7 százalék volt, joggal merül fel a kérdés: van igény az akadályok leküzdésére, az illetékeseknek valóban érdeke-e a közegészségügy támogatása védőoltással” – kérdezi dr. Miroslava Snopková.

„Elég tapasztalattal rendelkezünk arról, hogyan lehet a hagyományos rendelőn kívül is oltani. Emlékszünk, milyen nagy segítséget nyújtott nekünk ebben az önkormányzat. Támogatom, hogy a gyógyszerészek is olthassanak, örülök ennek a tervnek” – mondta dr. Tomáš Szalay, aki a koronavírus elleni tömeges védőoltásra utalt.

14 európai ország az élen

Az influenza és más fertőző betegség ellen már 14 európai országban gyógyszertárban is oltanak. Ott, ahol törvény teszi ezt lehetővé, érezhetően megnőtt az átoltottság, például az Egyesült Királyságban, Portugáliában, Svájcban vagy Franciaországban. „Amellett, hogy beadják a vakcinát, bekapcsolódnak a felvilágosításba, csökkentik a betegellátásra nehezedő nyomást, pénzt takarítanak meg a betegeknek és részt vesznek a fertőzés nagyobb veszélyének kitett személyek felkutatásában” – mondja Miroslava Snopková, a kamara alelnöke. Ígéretes, hogy a szlovákiai gyógyszerészek mennyire érdeklődnek e lehetőség iránt. A kamara 2021-es felmérése alapján tíz közül csaknem hat örül ennek a lehetőségnek, a megkérdezettek több mint háromnegyede élne azzal a lehetőséggel, hogy továbbképezze magát a vakcináció terén.

A népesség 22 százalékát érinti

A Gyógyszerészek Nemzetközi Szövetsége 2020-as nagyszabású felmérése szerint, amely a világ 99 országában mérte fel a gyógyszerészek tapasztalatait és feladatait az immunizálás terén, kiderült, hogy legalább 36 országban lehetőség van gyógyszertárban felvenni az oltást, s legalább 26 országban követlenül a szakmailag felkészült gyógyszerész adja be a vakcinát. A tanulmányból kiderült, hogy a gyógyszertárakban 1,8 milliárd ember számára elérhető a védőoltás, amit kétszer annyi, mint 2016-ban volt.

Az akadályok

Ha a felnőtt szeretné magát beoltatni, orvoshoz kell mennie, vagy fel kell őt hívnia és megkérni őt, állítsa ki az e-receptet a vakcinára. Utána ki kell váltania a vakcinát, majd visszamenni az orvoshoz, vagy hazavinni és hűtőbe tenni, majd néhány nap múlva ismét elmenni a orvoshoz, hogy adja be a vakcinát. S közben hosszú perceket ülni a váróteremben a betegek között. A gyógyszertárban sokkal könnyebb a beteg dolga. Rengeteg időt és energiát takarít meg.

Most már csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy a következő influenzaszezonban működni fog-e már ez a rendszer.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?