Így növelheti a vitaminok hatásfokát a kismama

terhesség k

Ma már a várandósság során, vagy annak tervezéséhez szinte mindenki igyekszik valamilyen vitaminkészítményt szedni. Ezt a szakemberek is javasolják, de nem mindegy, melyik mellett tesszük le a voksunkat.

Kevesen tudják, de bizonyos anyagok egymás hatását erősítve, egymás felszívódását is képesek javítani, így érdemes őket együtt szedni, komplex készítmény formájában.

Magnézium és B6-vitamin: A magnézium hasznosulása lényegesen jobb B6-vitamin jelenlétében, ugyanakkor arra is érdemes figyelni, hogy a magnézium is szerves formában legyen jelen, ez ebben az esetben magnézium-citrátot jelent. A legtöbb anyag esetében ez a tézis igaz, azaz a készítményekben érdemes a -citrát és -glükonát kötési formákat keresni, ezekkel ugyanis az adott anyagok hasznosulása akár 80%-kal is javul! A B6-vitamin tehát segíti a magnézium hasznosulását. De mi segíti a B6-vitamint? A B-vitaminok családja szeret összetartani. Ez azt jelenti, hogy érdemes olyan készítményt választani, mely a B-vitaminok széles skáláját tartalmazza.

C, D és cink: Kevesebben tudják, hogy a C-vitamin és a D-vitamin, valamint a cink is olyan anyagok, melyek egymás felszívódását jelentősen képesek támogatni. A várandósság esetében bár a C-, és a D-vitamin jelentősége is hatalmas, a cinkkel érdemes külön is foglalkozni. Ezt az anyagot hajlamosak vagyunk kihagyni (a rézzel együtt), ami nagy gond, mivel a szervezetben antibakteriális, antivirális és gombaellenes hatással is rendelkezik, vagyis a megfelelő ellátottság mellett a hüvelyi fertőzések kialakulásának esélye is jelentősen csökkenthető (a felszállóvá váló hüvelyi fertőzések felelnek a vetélések mintegy 70%-ért).

Vas és C-vitamin: Ez szintén egy ismertebb kapcsolat, amit azonban ki kell egészíteni néhány alapismerettel. A vas felszívódását egy sor dolog befolyásolja. Például az állati eredetű táplálékokból lényegesen jobban hasznosul, mint a növényekből, hiába magas például a spenót vastartalma. Ennek megfelelően a húsmentes étkezés híveinek erre nagyon figyelni kell. A vas felszívódásába a kávé és a tea is erősen beleszól, így a szedése ezen éltető nedűk fogyasztásától legalább egy órányira történjen.

Cink, C-vitamin, szelén: A szépség alapkellékei ezek az anyagok, és szintén erősítik egymás hasznosulását. Persze a szépség mellett azért lényegesen nagyobb szerepük is van, így a várandósság során a tápanyagpótlásból ezeket az anyagokat sem szabad kihagyni.

(napidoktor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?