Így mosson kezet, mielőtt beteglátogatásra készül

kézmosás

Ha valóban helyesen szeretnénk kezet mosni, bizonyos szabályokat be kell tartani, elsősorban akkor, ha kórházba beteget megyünk látogatni. Ezzel nemcsak magunkat, hanem a pácienst is védjük. 

Nemrég volt a kézhigiénés világnap. Ebből az alkalomból hat szlovákiai városban – Pozsonyban, Nagyszombatban, Besztercebányán, Turócszentmártonban, Rózsahegyen és Kassán – az érdeklődők megtanulhatták a kézmosás és fertőtlenítés helyes módját. 

A kórházakban általában a folyosón vannak elhelyezve a látogatók kezének fertőtlenítésére szolgáló  eszközök, és szórólapok, amelyek erre felhívják a figyelmet. A szakemberek szerint a mindennapi kézmosáshoz a szappan elegendő, de a kórházban alkoholos fertőtlenítő kell. „Csak a meleg vizes kézmosás nem segít akkor, ha a baktériumoktól is meg akarunk szabadulni. Ráadásul a kéz alkoholos fertőtlenítése hatásosabb és kevésbé szárítja ki a bőrt, mind a szappan és a víz” – mondta Dr. Adriana Kompaníková, a turócszentmtártoni egyetemi kórház főorvosa. A kézhigiénia világnapján a látogatók százai speciális UV lámpa segítségével tesztelhették, hogy helyesen fertőtlenítettéke a kezüket. A használt szer olyan anyagot tartalmazott, amely ultraibolya sugárzás hatására megmutatta a kéz szennyezett részeit. Leggyakrabban az ujjbegyeken, a hüvelyujjon és a kézfejen maradt szennyeződés. A kórházlátogatók azon a napon elsajátíthatták a helyes kézmosás szabályait is.


Minden igyekezet ellenére a kórház még mindig az a hely, ahol a kórokozók nagy mennyiségben fordulnak elő, de amelyektől távozáskor megszabadulhatunk. Minden látogató nem kevés vírust és baktériumot visz be a kezén a kórházba, ami mind a személyzetre, mind a betegekre nézve is veszélyes lehet. Az elhanyagolt higiénia emésztési betegségeket, bőrbetegségeket és légúti betegségeket válthat ki. A kórházban ápolt betegek esetében maga a betegség vagy a gyenge immunrendszer miatt ez a veszély sokkal nagyobb. A legnagyobb veszély ebből a szempontból a sebészeti és az intenzív osztály betegeit fenyegeti. A helyes kéztisztítás nemcsak a betegeket, hanem a beteglátogatókat is sok kellemetlenségtől védheti meg. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztet, hogy egészségünk és családtagjaink egészsége tőlünk is függ. A fertőzés leggyakrabban közvetlen kézérintéssel vagy cseppfertőzéssel terjed. A vérmérgezés például világszerte évente 30 millió embert érint, s ezt elsősorban alapos kézmosással előzhetjük meg. A vérmérgezésről annyit feltétlenül tudni kell, hogy az esetek 50 százalékában halállal végződik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?