Hiperszexualitás: Létező jelenség vagy személyiségzavar tünete?

E felsőfokú végzettségű nőnek meggyőződése, hogy 14 éves kora óta szexfüggő. Szabados szexuális viselkedése kö­vetkeztében férjét nemi betegséggel fertőzte meg.

„Tudom, hogy kockázatos a szexuá­lis viselkedésem, amit csak nagyon nehezen tudok kordában tartani” – idézte őt a new.com.au portál. Ál­landóan szexre vágyik, s ez zavarja kényelmét, a családdal, a barátok­kal, jelenlegi és korábbi partnereivel való kapcsolatait. „Nagyon sokszor szégyenlem magam, de egyszerűen nem tudok magamon uralkodni” – ismerte be. Ez a fiatal nő, akit anti­depresszánsokkal szorongás ellen kezelnek, azt állítja: „sejtelme sincs”, mit tehetne szexéhsége ellen.

A kutatók véleménye még mindig megoszlik, nem egységes annak te­kintetében, hogy valóban személyiségzavar-e a szexfüggőség, és ha igen, hogyan lehetne pontosan di­agnosztizálni és kezelni.

Szexfüggőségről beszélnek a híres, hűtlenségen kapott emberek, sőt néhányan azok közül is, akiket sze­xuális zaklatással vádolnak. Nem csoda hát, hogy kétségek merülnek fel arról, hogy létezik-e valóban szexfüggőségnek nevezett állapot. Ezt a kérdést kutatni rendkívül ne­héz, mert gondot jelent egy egész nap folyamán az agy működését fi­gyelemmel kísérni. Michael Wal­ton, az ausztrál Új-Angliai Egyetem tudósa szerint „kis számú szexfüggő embercsoport” valóban létezhet.

Walton és néhány pszichológus, például a torontói függőség és lelki egészség központjának szakemberei feltételezik, hogy tényleges szexfüggőségben a népesség 3–6 százaléka szenvedhet. A legtöbb em­ber esetében nagyon bonyolult té­nyezők játszanak szerepet.

Amikor Jordan 15 éves volt, napon­ta ötvenszer végzett önkielégítést. Ez akár a serdülők álmának is tűnhet, ám a fiatalembernek stresszt és kényszert jelentett, depressziós lett, bűntudatot érzett, és tanulmányi eredményei meg sem közelítették kortársaiét. A ma 19 éves fiatalem­ber, aki súlyos depresszió ellen szed gyógyszert, azt mondja, hogy 13 éves kora óta szexfüggő. Két évvel később odáig fajult a helyzet, hogy naponta 14 órát pornófilmek nézé­sével és önkielégítéssel töltött.

„A pornó olyan, mint a kokain” – mondja.

„Függő vagyok, és nem tu­dom, mitévő legyek” – tette hozzá.

Michael Walton tudományos mun­kássága során több mint 1500 em­bert vizsgált meg. Tapasztalatai alap­ján állítja: kétségtelen, hogy vannak emberek, akik nem tudják kordá­ban tartani szexuális vágyaikat, s ez nagy érzelmi feszültséget jelent szá­mukra. Nemi aktivitásaik között azonban lehetnek különbségek.

Néha az erős tünetekkel rendelkező ember jobban tudja kezelni a hely­zetet mint az, akinek ugyan eny­hébbek a tünetei, ám nehezebben tudja őket elfogadni. A szakember szerint a szexfüggőség lényege nem az, hogy az ember nemileg mennyi­re aktív, hanem az, hogy túlzott „szexétvágya” okoz-e neki szoron­gást.

„Sok ember küzd lelki zavarok­kal, s ezeknek hiperszexualitás le­het az egyik tünete – mondta Walton, s hozzátette: – Elenyésző azok száma, akiknél csak pusztán hiperszexualitásról beszélhetünk.”

A hiperszexualitás bipoláris zavarral, neurológiai betegséggel – mint ami­lyen a Parkinson-kór –, drog- vagy alkoholfüggőséggel kapcsolatos sze­mélyiségzavarral határos tünet, sok esetben pedig néhány vényköteles gyógyszer mellékhatása.

Nyolcvan százalékát azoknak, akik magukról azt állítják, hogy szexfüggők, férfiak teszik ki. Érde­kes, hogy többségüknek alacsony az önbizalma vagy azt állítják, hogy gyerekkorukban szexuálisan zaklat­ták őket.

Michael Walton szerint ki kellene dolgozni e probléma diagnosztizálá­sának pontos kritériumait, amelyek sem nem pejoratívak, sem nem el­ítélőek. A kérdéssel foglalkozó szak­emberek véleménye abban meg­egyezik: itt az ideje, hogy a hiperszexualitást legalább „pszicho­szexuális behaviorális probléma­ként” ismerjék el. (ČTK-ki)