„Hamarosan eldobhatom a mankót”

Az 52 éves, egykori kosárlabdázó Elena Jánošíková az első beteg, akit az új módszerrel műtötték meg:
„Nyolc évvel ezelőtt kezdtem érezni, hogy baj van a csípőízületemmel. Kezdetben csak néha éreztem fájdalmat, ami a kezelés után elmúlt. Ebben az évben azonban rosszabbodott a helyzetem.

Az 52 éves, egykori kosárlabdázó Elena Jánošíková az első beteg, akit az új módszerrel műtötték meg:

„Nyolc évvel ezelőtt kezdtem érezni, hogy baj van a csípőízületemmel. Kezdetben csak néha éreztem fájdalmat, ami a kezelés után elmúlt. Ebben az évben azonban rosszabbodott a helyzetem. A műtét előtt már nyugalmi helyzetben is fájt a lábam. Gyakran aludni sem tudtam. Egyre jobban sántítottam, és már elviselhetetlen volt az életem. Mivel nem vagyok otthon ülő, örök mozgó vagyok, elhatároztam, alávetem magam a műtétnek. November 10-re tűzték ki a műtét időpontját. Röviddel előtte megkérdezték tőlem, lenne-e kedvem kipróbálni az új módszert. Mindenről részletesen tájékoztattak. Legrosszabb a várakozás volt. 13 nappal eltolták a műtétet. Az eredménnyel maximálisan elégedett vagyok. Minden úgy van, ahogyan elmondták. Másnapra az állandó fájdalmak is elmúltak. Kedden műtöttek, szerdán már néhány lépést tettem a nővér kísérletében, csütörtökön pedig végigmentem a folyosón, sőt még a lépcsőn is. Pénteken már nem volt szükségem senki segítségére, teljesen egyedül közlekedtem. A mankót hat nap után is használom a nagyobb biztonság miatt. Jól érzem magam, hamarosan eldobom a mankót, mert szorgalmasan tornászom.

Megérte két hétig várakozni. Elégedett vagyok, a vágás valóban nem hosszabb 5 centiméternél, s esztétikai szempontból ez is nagy előny. Csak az új évben készülök munkába állni. Ünnepekre mindig szabadságot szoktam kivenni, de most ezt az időt rehabilitációra használom.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?