Ha nem biztos a dolgában, kérje a HIV-tesztet!

hiv-teszt aids vér

Gyógyszer már több is van, de védőoltást harminc év elteltével sem sikerült kifejleszteni a HIV (humán immundeficiencia vírus) ellen, amely a majmokról mutáció során terjedt át az emberre.

A fertőzés utolsó stádiumát, a szerzett immunhiányos tünetegyüttest (angol betűszóval AIDS-t) 1981-ben ismerték fel és írták le az Egyesült Államokban, a betegséget okozó vírust két évvel később izolálta egy francia kutatócsoport. Jelenleg világszerte több tízmillió AIDSbeteg él, és több százezren halnak meg ebben a kórban. Összeállításunkban a megelőzés és a kezelés legfontosabb tudnivalóit gyűjtöttük össze.

Míg világszerte csökken a HIV-fertőzöttek száma, nálunk sajnálatos módon emelkedik. Dr. Azzaden Shunnar, a pozsonyi HIV/AIDS központ munkatársa szerint a tájékozatlanság az oka. „Sokakat hidegen hagy ez a téma. Néha nem is tudja, hogy HIV-fertőzött, nem ismerik a diagnosztikai módszereket és a kezelést, így állandó fertőzésgócnak tekinthetők” – tette hozzá. Rendszerint a fertőzés után 2-4 héttel influenzához hasonló tünetek jelentkeznek, de ezek néhány nap múlva eltűnnek, így az ember orvoshoz sem megy.

Érdekes

FONTOS

A vérvételre reggel éhgyomorra kell menni. Körülbelül 5 ml vért vesznek, és mindenkit tájékoztatnak arról, hogyan kell védekezni a HIV-fertőzés ellen. Az eredményt egy héten belül kapja meg. A HIV-teszt ingyenes.

Miről vallanak a számok?

Szlovákia az elmúlt években azon EU-országok közé tartozott, ahol nem nagyon terjedt a fertőzés. Ám az elmúlt évtizedben a számok azt mutatják, hogy megnőtt az új esetek száma, és gyorsan nő a HIVfertőzöttek száma is (2019. 12. 31ig összesen 876 esetet regisztráltak). 2019-ben volt a legtöbb új fertőzött, összesen 102. E szám 27,45 százaléka idegen volt, viszont nálunk fedezték fel a fertőzést. 78 új fertőzött szlovákiai volt (73 férfi és 5 nő). Tavaly 5 AIDS-es betegről tudtak, 2 beteg meghalt. A HIV-fertőzés utolsó stádiumában, az AIDS-ben szenvedő beteg szervezetének valamely pontján, így az agyban, a vesékben, a belekben folyamatosan jelen van a vírus, ám a testnedvekben, nyálban, vizeletben, székletben nincs, így ezekkel a testnedvekkel ugyanúgy nem fertőz, mint ahogyan a szúnyogok sem terjesztik.

A vírus megjelenése óta a fertőzés terjedését két tényező határozza meg: az esetek többsége férfi, és a vírus csaknem 90 százalékban nemi úton terjed.

Legtöbben a férfi-férfi közötti nemi kapcsolat során fertőződtek meg (az esetek 64,4 százalékában), a heteroszexuális kapcsolatban szerzett fertőzés aránya 22,3 százalék volt, injekciós tű használatával 1,8, vérátömlesztéssel 0,1 százalék volt a fertőzések aránya. 11,4 százalékban nem tudták meghatározni a fertőzés forrását. Legtöbb fertőzött a nagyobb városokban él, az első helyen a Pozsonyi kerület áll.

Érdekes

Mi a teendő, ha HIV-pozitív?

Az orvos gyógyszert ír fel, ami megakadályozza, hogy AIDS alakuljon ki. Rendkívül fontos, hogy tudatosan ne terjessze tovább a fertőzést, mert ezzel a fertőző betegség terjesztésének bűntettét követné el.

Hogyan terjed?

  • védekezés nélküli nemi kapcsolattal (tekintet nélkül a nemre, életkorra és a nemi kapcsolat formájára) 
  • vér útján (nem steril tűk, injekciós fecskendők, nem steril eszközzel végzett piercing, tetoválás) a
  • nyáról gyerekre (terhesség vagy szülés alatt és anyatejjel)


Így védekezzen!
Nemi kapcsolat:

  • használjon óvszert
  • végeztesse el a tesztet (legjobb, ha a partnerrel együtt)
  • kerülje a védekezés nélküli nemi kapcsolatot olyannal, akinek nem ismeri egészségi állapotát
  • kerülje a szexuális partnerek váltogatását, legyen hűséges


Vér általi terjedés:

  • csak steril tűt és fecskendőt használjon
  • piercinget és tetoválást csak steril eszközökkel végeztessen


Anyáról gyerekre:

  • a terhes nő orvosától kérheti a teszt elvégzését
  • pozitív eredmény esetén a nő a terhesség 3. hónapjáig kérheti a terhesség megszakítását
  • a HIV-fertőzött nő a terhesség alatt is kaphat kezelést – ezzel jelentősen csökken az esélye annak, hogy a csecsemő is elkapja a fertőzést
  • szülés után a fertőzött anya ne szoptasson


HIV-fertőzést nem kaphatunk...

  • kézfogással
  • ha közös háztartásban élünk vagy egy helyen dolgozunk a fertőzöttel
  • ha puszit adunk neki
  • ha medencében fürdünk vele
  • ha szaunázunk vele
  • rovarcsípéssel (szúnyog, kullancs stb.)
  • levegővel vagy vízzel.
     
Érdekes

Mi micsoda?

HIV (Human Immunodeficiency Virus): Az immunrendszer elégtelenségét okozó vírus, főleg a T-limfocitákat támadja meg, ezzel csökkenti a szervezet védekezőképességét. A T-limfociták védik a szervezetet a vírusok, paraziták, baktériumok és gombák ellen. Minél több T-limfocitát támad meg a HIV-vírus, annál kevésbé képes a szervezet küzdeni a fertőzés ellen. Ez a folyamat több évig is eltarthat. Mivel az immunrendszer legyengül, az embert könnyebben legyőzi a betegség. A fertőzéstől számított 2-3 héten belül megjelenhetnek bizonyos tünetek, amelyek az influenzához vagy fertőző mononukleózishoz hasonlítanak: fáradtság, hányinger, ízületi és izomfájdalom, torokfájás, hasmenés, a nyirokmirigyek megduzzadása. Néhány héten belül ezek a tünetek eltűnnek. Van, akinél ezek nélkül a tünetek zajlik le az első stádium. Az első és az utolsó stádium között akár 6-10 év is eltelhet, a beteg kezelés nélkül marad. AIDS (Acquired immunodeficiency syndrome) szerzett immunhiányos tünetegyüttes: A HIV-fertőzés utolsó stádiuma, ami azt jelenti, hogy az ember immunrendszere teljesen felmondja a szolgálatot, vagyis nem tudja megvédeni a testet a betegségektől, s a beteg meghal.

Kezelés

Ha nem ismert és/vagy nem kezelt HIV-pozitív partnerrel volt szexuális kapcsolata, vagy ha közös tűt használt intravénás drog használatakor olyan emberrel, aki nem ismert és/vagy nem kezelt HIV-pozitív, a kockázatos esemény után legfeljebb 72 órával úgynevezett posztexpozíciós profilaxiát (expozíció utáni megelőzés – PEP) kaphat. A PEP magában foglalja az antiretrovirális gyógyszerek rövid időn belüli adagolását, általában egy hónapon keresztül. Ez jelentősen csökkentheti a fertőzés valószínűségét. A biztosítók azokban e „gyorskezelés” költségeit nem térítik meg. Szlovákiában öt helyen – Pozsonyban, Besztercebányán, Turószentmártonban, Nyitrán vagy Kassán – kezelik a HIV-AIDS betegeket. A kezelőorvos rendszeresen ellenőrzi egészségi állapotukat, hogy mennyi vírus van a vérükben, milyen az immunrendszerük, hogyan reagálnak a gyógyszerekre. Szükség esetén az élet végéig tartó kezelést rendel el. A HIV-fertőzés ma már kezelhető, de még mindig nem gyógyítható. A teljes kezelést fedezik az egészségbiztosítók. Rendszerint gyógyszer-kombinációt kap a beteg, ami fékezi a vírus szaporodását, és ezzel hozzájárul a már legyengült immunrendszer erősödéséhez. Ha a beteg betartja a kezelés szabályait, a fertőzés terjesztésének kockázata 96 százalékkal csökkenhet. A kezelést önkényesen nem szabad megszakítani, mert a vírus ellenállóvá válhat a gyógyszerre, és a kezelés hatástalanná válhat.

Minél előbb, annál jobb

Jó, ha a partnerek még az első szexuális kapcsolat előtt megismerik egymás egészségi állapotát. A teszt a vérből kimutatja a HIV-vírus ellenanyagát. Erre a fertőzés után körülbelül 3 hónapig van lehetőség. Minél előbb tudja meg az ember, hogy HIV-pozitív, annál korábban kezdődhet el a kezelés. HIV-tesztet Pozsonyban az Egészségügyi Egyetem HIV-AIDS megelőzési központjában, nagyobb városokban a Közegészségügyi Hivatalban és a kórházak mikrobiológiai osztályán végeznek, de a kezelőorvostól is bárki igényelheti a tesztet. Szükség esetén a 02/59370144-es telefonszámot is felhívhatja, ahol további fontos információkat tudhat meg.

(Feldolgozta: Kovács)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?