GYÓGYTURMIX

Stressz a doktornál
Megnő a vérnyomásunk az orvosi vizsgálat előtt – erősítették francia kutatók, s az ebből levonható következtetésekkel sem maradtak adósok.

Stressz a doktornál

Megnő a vérnyomásunk az orvosi vizsgálat előtt – erősítették francia kutatók, s az ebből levonható következtetésekkel sem maradtak adósok. Minden hetedik-nyolcadik ember stresszes helyzetbe kerül az orvos láttán, s megnő vérnyomása –- egyebek között ezt állítja egy francia tanulmány, amelyet a Journal of the American Medical Association című amerikai tudományos szaklap közölt legutóbbi számában. Bár az adat ötezer idős, 70 év feletti ember megfigyelésén alapul, a kutatók szerint a megállapítás valószínűleg a fiatalabb korcsoportokra is igaz. A francia kutatók 3 éven át vizsgálták a kísérlet résztvevőinek vérnyomását, s azt tapasztalták, hogy 13 százalékuknál jelentős eltérés van az orvosnál mért és az ezután odahaza kapott adatok szerint: az orvosnál magas a vérnyomás, odahaza, a nyugodt körülmények között viszont normális. Ez a „fehér köpeny hatása“ – szögezték le. (MTI)

Fölösleges mellműtétek?

Évente 600 norvég nő fölöslegesen esik át mellműtéten, ugyanis minden három, mammográfiával kimutatott emlődaganatból egy jóindulatú, gyógyításához nem lenne szükség sebészeti beavatkozásra – állapították meg norvég tudósok. „Ezek a jóindulatú daganatok kórélettani szempontból rákos tumorok, de a nő életében nem okoznának semmiféle zavaró tünetet“ – közölte a francia hírügynökség munkatársával Jan Maehlen, az oslói Ullevaal egyetemi kórház professzora, aki kutatásainak eredményeit a British Medical Journal című szaklapban tette közzé. „Körülbelül 600 nőt operálnak meg fölöslegesen minden évben“ - mondta a professzor. Norvégiában 1996-ban vezették be az 50-69 éves női mammográfiás emlőrákszűrését. Ellen Schlichting, az Ullevaal kórház főorvosa emlékeztetett arra, hogy a sebészek operáció előtt semmiképpen nem tudhatják, hogy egy tumor jó- vagy rosszindulatú-e. (MTI)

Vízből is megárt a sok

Beteg lesz, aki sokat iszik! Az állítás hallatán mindenki az alkoholistákra gondol, noha van olyan betegség, amelyet a túlzott vízfogyasztás okoz. Kiket fenyeget ez a kór? Ki hinné, hogy vannak olyan emberek, akik egy nap akár húsz liter vizet is megisznak? Pedig létezik egy ilyen betegség – a kóros szomjúság –, amelynek ez a jellemző tünete. Amint a La Derniere Heure című belga lap írta, a mértéktelen vízfogyasztás túlterheli a szervezetet. A vese már nem tudja feldolgozni a rengeteg folyadékot, csökken a vér nátriumszintje, agyi ödémák alakulhatnak ki. A végeredmény akár eszméletvesztés is lehet, amely azután kómához, s halálhoz vezethet. A kóros szomjúságban szenvedők 80 százaléka skizofréniás, de előfordul ez a kór az anorexiás (azaz pszichológiai okokból enni nem akaró) embereknél is, illetve azoknál, akik túl drákói fogyókúrát követnek. A tanács mindanynyiuknak szólhatna: csínján a vízzel! (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?