Gyakori vizelési ingerrel, inkontinenciával küzd?

WC

Állandó vizelési inger gyötri, vagy éppen nagyon hirtelen tör önre ez az érzés? Esetleg folyton úgy érzi, nem tudja rendesen kiüríteni a hólyagját? Talán még enyhe vizeletcsepegéssel is küzd? Ezek a tünetek általában ugyanarra a problémára, a hólyag gyengeségére utalnak.

Többféle néven is ismerhetjük: stresszinkontinencia, hólyaggyengeség. A tünetek kialakulásának hátterében általában ugyanazok a jelenségek állnak, vagyis a medencefenék izmai meggyengülnek, emiatt nem tudják rendesen „megtámasztani” a hólyagot, a záróizmok sem működnek megfelelően, emellett előfordulhat a hólyag túlérzékenysége is. Sokan úgy próbálnak meg védekezni a kellemetlen tünetek ellen, hogy egyszerűen kevesebb folyadékot fogyasztanak, ám ezzel sajnos éppen az ellenkező hatást érik el. A vizelet az anyagcsere mellékterméke, melyet a vesék állítanak elő. A vesékből a vizelet a húgyhólyagba kerül, majd innen a húgycsövön keresztül a külvilágba távozik. A húgyhólyag a kismedencében található, a feszes és erős medencealapi izmok támasztják meg a helyén. Ezek az izmok azonban a húgyhólyag zártan tartásában is nagy szerepet játszanak, vagyis amikor vizeletet ürítünk, a (záró)izmok ellazulnak, majd újra megfeszülnek. 
Az izmok azonban idővel meglazulhatnak, meggyengülhetnek, elveszíthetik a feszességüket, vagyis nemcsak a hólyagot nem tudják eléggé a helyén tartani, de a záróizmok működési hatékonysága is romlik. 

Ezzel pedig megnőhet annak az esélye, hogy akkor is ürül egy kevés vizelet, amikor nem akarjuk. 

Nagyon gyakori például, hogy intenzív mozgás, nevetés, tüsszentés, köhögés következménye a vizeletcsepegés. Emellett egyéb kellemetlen tünetek is társulhatnak a vizeletcsepegéshez, például az állandó és sürgető vizelési inger, az éjszakai vizelési inger, vagy éppen az, hogy annak ellenére telinek érezzük a hólyagot, hogy röviddel azelőtt voltunk vécén (vagy úgy érezzük, hogy soha nem sikerül azt teljesen kiüríteni). Sajnos, sokan éppen úgy próbálják megelőzni ezeket a tüneteket, hogy igyekeznek a lehető legminimálisabbra csökkenteni annak az esélyét, hogy megteljen a hólyagjuk, vagyis kevesebbet isznak a kelleténél. Ez azonban nemhogy nem segít, de egyenesen káros lehet, tovább fokozhatja a tüneteket! A besűrűsödő, pangó, savas kémhatású vizelet ugyanis tovább irritálhatja az egyébként is gyenge hólyagot, ráadásul a húgyúti fertőzések rizikóját is jelentős mértékben megnöveli. A hölgyek általában sokkal gyakrabban érintettek, mint a férfiak, ennek részben anatómiai okai vannak (a húgyutak ugyanis rövidebbek a nők szervezetében), részben pedig a terhesség, a szülés és a hormonális változások is befolyásolják a húgyutak és a húgyhólyag egészségét. A terhesség és a szülés rendkívüli módon igénybe veszi a kismedencei izmokat, nagyon gyakori azok meggyengülése, meglazulása vagy akár sérülése is. Az idő előrehaladtával szinte elkerülhetetlen az izmok gyengülése. Természetesen a hólyaggyengeség ellen lehet tenni! Bár sokan tabuként kezelik ezt a témát, nem szívesen beszélnek róla, nem kérnek tanácsot vagy segítséget, inkább csak csendben „tűrnek”, az enyhébb esetekben már olyan viszonylag egyszerű módszerek is komoly javulással járhatnak, mint a gyógynövényeket (tökmagot, komlót, szömörcét) tartalmazó készítmények vagy az intimtorna-gyakorlatok.

(egeszsegkalauz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?