Ezt tegyük, hogy megszabaduljunk az olívaolaj keserű mellékízétől

olívaolaj

Az extraszűz olívaolaj természetéből adódóan rendelkezik némi keserű mellékízzel, amit maga a zöld olajbogyó kölcsönöz neki, amelyből sajtolják.

A keserű íz valójában annak is a jele, hogy egészséges az olaj, ugyanis a hidegen sajtolt olaj sok antioxidánst megőriz. Egész pontosan maga a polifenol adja a keserű ízt. De mit tegyünk, ha valami olyan ételt készítenénk a felhasználásával, amelynél nem lenne szerencsés a kesernyés mellékíz?

Szerencsére létezik erre is módszer, nem túl bonyolult, viszont elég időigényes. A polifenolok könnyen szétesnek forró vízben, azt pedig tudjuk, hogy az olaj és a víz nem igazán keveredik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a polifenol ne oldódna. A forró vízben előbb oldódik a polifenol, majd az olaj a víz tetején összegyűlik. Hogyan alkalmazható ez a gyakorlatban? Vegyünk egy nagy, nyitott tetejű hőálló edényt, és keverjük össze benne a forró vizet és olívaolajat. Egy habverő segítségével mixeljük össze, ez egy percig is eltarthat. Utána tegyük félre egy órára, ezalatt az olaj ki fog válni a víz tetején. Az olajat kanalazzuk át a víz tetejéről egy másik edénybe, és meg is vagyunk a polifenol- és keserűségmentes olívaolajunkkal.

(napidoktor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?