Erősítsük az immunrendszerünket!

immunrendszer k

Ha jól bánunk a testünkkel, pontosan tudja, mit kell tennie a vírusokkal és baktériumokkal. Az emberek többsége azonban nem tartja túl nagy becsben a saját immunitását.

Egy kutatás szerint az 1700-as években egy ember évente alig 2 kilogramm cukrot evett. Napjainkban fejenként több mint 80 kilogramm „fehér mérget” fogyasztunk. Miközben minden immunológus azt javasolja, hogy az immunitás erősítése érdekében zárjuk ki az étrendünkből a cukrot. Emellett egyetlen nap alatt annyi vegyi anyagot fogyasztunk el az ételeinkkel és lélegzünk be a levegőből, amennyit háromszáz évvel ezelőtt az ember egy év alatt sem juttatott a szervezetébe. Ha ehhez hozzáadjuk a minimális mozgást, az állandó stresszt vagy az alváshiányt, sokaknál az alkoholt vagy a cigarettát is, akkor csoda, hogy a megpróbáltatásoknak kitett immunrendszerünk még mindig képes megvédeni bennünket. Ezért a lehető leggyorsabban segítenünk kell neki.

Két típus

A jól működő immunrendszer képes felismerni, mi káros és mi ártalmatlan, mind a külső környezetben, mind belül a szervezetben, és reagál rá. Lehetőségeihez mérten véd bennünket a vírusoktól, baktériumoktól és gombáktól, amelyek kívülről fenyegetnek, és a saját sejtjeinktől is, amelyek ellenőrizhetetlenül szaporodni kezdhetnek, és rákos burjánzással veszélyeztetnek bennünket. Szervezetünk ellenálló képességét a természetes vagy veleszületett immunitás és a specifikus, vagyis szerzett immunitás biztosítja. A veleszületett immunitás szervei közé tartozik a bőr és a nyálkahártya, továbbá például a véralvadás. A szerzett immunitás azután kezd működni, ha testünk olyan anyaggal érintkezik, amely antitestek képződését indítja be. Az immunemlékezet révén legközelebb is képes reagálni erre az anyagra, azaz az antigénre.

Érdekes

Immunerősítő étlap

Az immunitás erősítése érdekében próbálja meg betartani ezeket az egyszerű szabályokat:

  • Kerülje a magas glikémiás indexű élelmiszereket, különösen a cukrot
  • Kerülje a magasabb omega-6 zsírsavtartalmú zsírokat, különösen a margarint
  • Töltse fel az omega-3 zsírsavtartalékait hal és halolaj fogyasztásával
  • Főzéskor használjon bőségesen kurkumát, de mindig fekete borssal együtt
  • Fogyasszon elegendő gyümölcsöt, friss és fermentált zöldséget, hüvelyeseket, dióféléket
  • Igyon zöld teát és gyógyteákat

Egyszerű tanácsok

A rosszul működő immunrendszer nem képes megfelelően ellátni a feladatát. Ez többnyire a felső légutak, a húgyúti rendszer, a bőr ismétlődő és krónikus fertőzéseiben, a nehezen gyógyuló sebekben vagy fertőző szövődményekben nyilvánul meg. A szakértők azonban egyetértenek abban, hogy immunitásunkat jelentősen befolyásolhatjuk azáltal, ahogyan élünk és ahogyan a testünkkel bánunk. „Az immunitás erősítése és az egészség megőrzése érdekében ajánlott az egészséges étkezés, a rendszeres mozgás, az elegendő alvás, a természetben való tartózkodás és a mentális jóllét gondozása. A stresszes időszakokban vitaminok, különösen C-vitamin és ásványi anyagok, például magnézium vagy cink, ősztől tavaszig D-vitamin fogyasztása ajánlott” – hangsúlyozza dr. Katarína Varechová, a nagymihályi kórház általános orvosa.

Érdekes

Mi gyengíti az immunrendszerünket?

  • kevés testmozgás
  • nem elegendő alvás és pihenés
  • egészségtelen étkezés
  • dohányzás
  • alkoholfogyasztás
  • hosszan tartó stressz
  • szennyezett környezet
  • vegyi anyagok az élelmiszerekben

Elixír nem létezik

Míg a fiatal szervezet könnyebben és gyorsabban megbirkózik a betegségekkel, az évek múlásával kicsit nagyobb figyelmet kell szentelni ellenálló képességünk erősítésének. „Szükséges a megfelelő pihenés, a minőségi táplálkozás és például az influenza és a pneumococcus elleni védőoltás. És természetesen a Covid-19 elleni védőoltás is” – ajánlja dr. Varechová főként az idősebb nemzedékhez tartozóknak. Az immunitás megőrzése persze nem azt jelenti, hogy rohamozzuk meg és vásároljuk ki a gyógyszertárat, figyelmeztet a szakember. „A táplálékkiegészítők és a különböző elixírek sokkal népszerűbbek, mint az egészséges táplálkozás, az elegendő mozgás és az alvási vagy mentális higiénia. Ezeket azonban nem tudják kompenzálni. Napjainkban sok időt fordítunk a digitális technológiákra is, ami gyakran alvászavarokhoz vezet, amelyek befolyásolják ellenálló képességünket. Ritkán mozgunk a friss levegőn, gyakran csak beltérben sportolunk. És persze meg kell említeni az alkoholfogyasztást, az analgetikumok használatát, a dohányzást… Mindez a munkahelyi stresszhelyzetekkel együtt negatívan hat az immunitásunkra. És nem javít rajta a konfliktusos helyzetek vagy aggasztó információk keresése sem” – összegzi az orvosnő azokat a hibákat, amelyeket a legtöbben elkövetünk.

Érdekes

Egészséges tanács

Az immunitást kedvezően befolyásolják a különböző (gyógy)növények is. A fitoterápiában főként a máriatövist, az ázsiai ginzenget, a kínai kúszómagnóliát, a kurkumát, a gyömbért, a fokhagymát, a bíbor kasvirágot, a homoktövist alkalmazzák.

Béta-glükánok

Ám mégis vannak olyan készítmények, amelyek immunerősítő hatása tudományosan vizsgált, bizonyított, és immunológusok is ajánlják őket. Ezek a béta-glükánok, pontosabban a természetes eredetű biológiailag aktív poliszacharidok. Forrása lehet az élesztő, bizonyos gabonafélék és egyes gombák. A bétaglükán immunerősítő hatása abban is megnyilvánul, hogy antimikrobiális, antibakteriális hatásai is vannak. A fogyasztását követően a szervezet védekező rendszere olyan „lökést” kap, melynek segítségével könnyebben győzhetjük le a betegségeket, illetve hatékonyabban állhatunk ellen a fertőzéseknek. Az orvosok a béta-glükánt 2-3 hónapos kúraként ajánlják ismétlődő fertőzések, herpeszek vagy afták esetén, az idősek számára ősszel és tavasszal, vagy rövid ideig akut fertőzés esetén.

Martina Palovčíková,
Zdravie

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?