Emberségesebb hozzáállást!

Amikor többhetes kórházi tartózkodás után Edit aszszony hazakerült Dióspatonyba, nyugdíjas férje ápolta, legjobb tudása szerint. Nem jutott ideje a kert művelésére, de a méhészkedésre sem. Ahogy az lenni szokott, a hagyományos családi ház fürdőszobája alkalmatlannak bizonyult a szinte mozgásképtelen beteg tisztálkodására.

A Varga család ismerősök révén szerzett tudomást arról, hogy támogatást kérhet lakásuk átalakítására éppúgy, mint a súlyos beteg gondozására. Éltek a lehetőséggel. A dunaszerdahelyi munka-, szociális és családügyi hivatal a kérvény és a terepszemle alapján megítélte a juttatásokat. – Sajnos, a párom december elején a lakásban elesett és kéz-, illetve lábtörést szenvedett, tehát amúgy is rossz egészségi állapota még rosszabbra fordult. Noha a napi 24 órás gondozásért 2004. július 1-jétől 2 264 koronás, majd 2004. december 1-jétől csupán 2137 koronás járadékot kaptam, férfi létemre sok tekintetben tanácsra, segítségre szorultam. Eldöntöttük, hogy a lányom alkalmasabb lenne édesanyja gondozására, ezért ő kérvényezte a gondozási járulékot.

A cserét Dunaszerdahelyen jóváhagyták, Varga Edit lánya, aki mellesleg háromgyermekes családanya, gondozási díját havi 4864 koronában állapították meg. – Vannak, akik megkapják a teljes összeget, a hatezer koronát. Nem tudom, az illetékesek nem magyarázták meg, hogy én miért kapok kevesebbet. A férjem minimálbéren tengődik, nem jutunk semmire. Tény, hogy szüleim nyugdíja tizennégyezer korona körül mozog, ám én külön háztartásban élek – tájékoztatott Varga Edit lánya.

Rosszul megírt kérvények

Tavaly lakásátépítés címén zuhanyozóvá alakították át a kamrát. A költségek 95 százalékát a hivatal vállalta, de sajnos, a munkálatok a megítélt összegnél, 53 399 koronánál többe kerültek, ezért újabb kérvényben a többletkiadások megtérítését kérték. Egyidejűleg benzintámogatásért is folyamodtak. – Azért, mert a feleségemet kizárólag személygépkocsival lehetett és lehet ma is orvoshoz vagy bárhová szállítani. Hittük, hogy méltányos elbírálásban lesz részünk. Igaz, hogy zuhanyozó építési költségeit részben kiegészítették, ám a benzinpénzt nem ítélték meg. A pozsonyi központba irányított fellebbezésünk a dunaszerdahelyiek döntését hagyta jóvá, szerintük a feleségem egészségi állapota nem követeli meg az individuális szállítást. Csak az jogosult rá, aki nem tud eljutni a tömegközlekedési eszközhöz, nem képes fel- és leszállni, illetve nem képes buszon, vonatban tartózkodni. Kérdezem: a feleségem hogyan kapaszkodjon fel a járműre, ha a bal keze béna, felemelni a lábát alig tudja, egyensúlyzavara, valamint bizonytalan járása miatt a jobb kezében mankót tart, arra támaszkodik? Természetesen látatlanban hozták meg döntésüket, az orvosi leletek áttanulmányozása nélkül – nehezményezte az igazságtalan elbírálást Varga László. Annak ellenére, hogy a dunaszerdahelyi hivatal illetékes osztályán tisztában vannak Varga Edit egészségi állapotával, a családot újra ismerősök világosították fel és buzdították arra, kérvényezzék a súlyosan egészségkárosodottat megillető havi 500 koronás ruhakopási kompenzációt, az ún. botpénzt. Megtették. – Februárban idézést kaptam, hogy jelenjek meg a hivatalban, férjem és lányom segítségével személyautóval jutottam el Dióspatonyból Dunaszerdahelyre, majd tolókocsiban az irodába, de mert az ajtó szűk volt, a folyosón rekedtem. Az ügyintéző hölgyet egészségi állapotom nem érdekelte, aziránt érdeklődött csupán, eddig milyen juttatásokat kaptam. Amikor viszont a férjem kérdezett valamit, visszautasító hangnemben figyelmeztette, hogy ő csakis velem társalog. És ha majd kézhez kapom a „botpénzről” szóló határozatot, azt ne a férjem, hanem a gondozóm, vagyis a lányom vigye be neki – sérelmezte a hivatalnok magatartását Varga Edit, aki családtagjaival együtt nem bírja felfogni, mi alapján, hogyan csökkenthették 80 százalékos egészségkárosodását 50 százalékosra. Ugyanis a határozatban, amelyben a „botpénz” megítéléséről értesítik, már ez áll. Nem érti azt sem, miért ismerősöktől kell megtudniuk és nem a hivatalban világosítják fel az egészségkárosodott ügyfeleket arról, hogy életminőségük milyen juttatás javítaná, mire jogosultak. Bár tudatosítják, biztosan előfordulnak jogtalan követelések, viszszaélések is, a hivatalnokoknak tudniuk kellene, hogy a legtöbb beteg kényelmetlenül érzi magát a kérvények benyújtásakor.

Hivatalos vélemény

Az illetékes osztály munkatársai szerint – tájékoztatott Varga Tibor, a dunaszerdahelyi munka-, szociális és családügyi hivatal igazgatója, Varga Edit kérvényeit a hatályos előírások szerint bíráltuk el. Igaz, hogy 2004. december 8-án egészségkárosodásának mértékét a szakorvosi vélemények alapján 80 százalékban állapította meg a revíziós orvos, majd a törvények, előírások változása után 2006-ban 50 százalékra módosította, de ez a károsodás megítélésében nem mérvadó. Az 50 százalék felettieket továbbra is súlyos egészségkárosodottként tartjuk nyilván, s többféle támogatást kérvényezhetnek. Varga Edit gondozója kizárólag azért nem kaphatta meg a segély felső határát, mert a szülők összbevétele, ez esetben kettejük nyugdíja meghaladja a létminimum 1,2-szeresét. A törvény kimondja, hogy a gondozási illetékből le kell vonni a többletbevétel összegét – magyarázta. Varga Edit kérvényeinek sorsát viszont már az illetékes hivatalnok, Szutter Zsuzsanna részletezte. Felsorolta, Vargáék 2004-ben, majd 2005-ben is több kérvényt nyújtottak be, ezekhez orvosi véleményt is kellett csatolni. Annak ellenére, hogy a hivatal anyagi segítséget nyújtott a zuhanyozósarok létrehozásához, ők újabb lakásátépítési támogatást kértek. Amikor azzal érveltünk, hogy csupán a többletkiadások fedezéséről volt szó, megtudtuk, hogy ezt az iktatásnál nem veszik figyelembe. Pedig mi sem volna egyszerűbb, ha a kérvényt átvevő alkalmazott kikérdezné az ügyfelet, esetleg felvilágosítaná, milyen támogatásra jogosult, és ennek érdekében mit kell tennie – hangsúlyoztuk. Az igazgató ugyan elismerte, hogy erre volna lehetőség, mégis úgy vélte: a hivatal sokat tesz a jobb tájékoztatás érdekében. – Jelen voltunk több lakossági fórumon, polgármesteri találkozón, ahol megmagyaráztuk a szociális juttatások kérvényezési módját. De mert a törvények, előírások gyakran változnak, nem vitás, továbbra is többet kell tenni az érintettek megfelelőbb tájékoztatásáért. Ügyfeleink gyors elbírálást várnak tőlünk, s mi igyekszünk tartani a határidőket akkor is, ha erőn felül kell teljesítenünk.

Az indokláson múlik

Elismerjük, hogy az alkalmazottakra nagy nyomás nehezedik, ennek ellenére kötelességük lenne az ügyfél részletes tájékoztatása. Mivel nem értettük, miért utasították el Varga Edit benzintámogatási kérelmét, magyarázatot kértünk Szutter Zsuzsannától. – A benzinpénz kapcsán az ügyféltől megkérdeztem, hova jár, milyen kulturális és társadalmi eseményeken vesz részt, hogyan tölti szabadidejét. Ha jól emlékszem, csak az orvost említette, ám az egészségügyi intézetbe szállításra a súlyosan egészségkárosodott mentőautót igényelhet. Nem közölte, hogy betegsége ellenére szeretne moziba, színházba járni, netán azt, hogy el akar jutni valamelyik termálfürdőbe. Ezért utasítottuk vissza kérelmét – tudatta, majd hozzáfűzte. – Varga Editet ez év februárjában, az újabb kérvény, az ún. botpénz igénylése miatt idéztük be, az értesítőn ott van, hogy ha nehezére esik az ügyfélnek, nem kell személyesen megjelennie a meghallgatáson. A támogatás igénylése jogos volt, meg is kapta. Az egészségkárosodás mértékének megállapítása viszont nem az én, hanem kizárólag a revíziós orvos hatásköre. Aki ugyan nem találkozik a beteggel, viszont szakorvosi vélemények alapján, a megfelelő rendelkezések értelmében dönt. Varga Edit esetében nincs összefüggés egészségkárosodása mértékének 50 százalékra csökkentése és a benzinpénz elutasítása között. Ráadásul joga van újabb kérvény benyújtására, ám az indoklásban fel kell sorolnia, milyen rendezvényekre szeretne eljutni.

Végszó helyett

A Varga család egy sor félreértés miatt érezheti úgy, hogy az illetékes hivatalnoktól nem kapták meg azt a segítséget, amely megilletné őket. Varga Tibor igazgató és Szutter Zsuzsanna viszont úgy vélik, az ügyfél kérvényeivel megfelelő módon foglalkoztak.

Kinek van igaza, hol az igazság? Nem vagyunk döntőbírók. Ám egy valami biztos: bennünket tájékoztattak arról, hogy Varga Edit ismételten kérvényezheti a benzintámogatás odaítélését, viszont az érintettet erre nem figyelmeztették.

Kár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?