Egyre több fiatalnak magas a koleszterinszintje

koleszterin k

Nem árulunk el semmi újat azzal, hogy a vér magas koleszterinszintje megnöveli a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, ami világszerte a leggyakoribb halálok. A fiatalok tévesen azt gondolják, hogy a magas koleszterinszint csak az idősebb generáció problémája. Ám ennek az ellenkezője az igaz. Az egészségtelenül élőknél a magas koleszterinszintből eredő szövődmények egyre korábban jelentkeznek.

A lakosság egyharmadának a magas koleszterinszint miatt beteg a szíve és az érrendszere. Ahogy haladunk előre a korral, ez az arány egyre csak nő, s viszonylag korán jelentkeznek a bajok. „Már a 20–24 évesek körében 10 százalék arányban, a 40– 44 éveseknél 31 százalék, a 60–64 éveseknél pedig 76 százalék arányban találunk az erekben lerakódásokat, úgynevezett plakkokat, amelyek leszűkítik az ereket” – ismertette a nem túl kedvező adatokat dr. Ivan Majerčák kardiológus és obezitológus. Ha valakinek hosszú ideig magas a koleszterinszintje, annak súlyos következményei lehetnek, mint például szívinfarktus vagy agyi érkatasztrófa.

Nem félünk...

„Általában addig nem nagyon félünk a szívbetegség kockázatától, amíg valaki nem éri el az 50-60 évet, mert a szívroham fiatalkorban nem túl gyakori” – írta Mark Pletcher, a University of California Annals of Internal Medicine című folyóiratában megjelent tanulmány vezetője. Hozzátette: egy fiatalnak a magas koleszterinszint miatt hamar elzáródhatnak az erei.

A szív- és érrendszeri betegség oka

„Közvetlen összefüggés mutatható ki a koleszterinszint, valamint a szív- és érrendszeri betegség kockázata között. 262 serdülő és fiatal ember részvételével éren keresztül végzett ultrahangos vizsgálattal figyelték, mennyire vannak a koszorúerek elmeszesedve. Az adatok azt mutatják, hogy az érelmeszesedés, aminek egyik kiváltója a magas koleszterinszint, már fiatalkorban elkezdődik. Hat serdülő közül egynek a koszorúerében plakkot, lerakódást találtak” – mondta a kardiológus és obezitológus.

Kiegyensúlyozott táplálkozás, mozgás

Az American Heart Association azt javasolja, hogy minden 20 és annál idősebb ember ötévente rendszeresen ellenőriztesse koleszterinszintjét. Stefan Blankenbert, a hamburgi szív- és érrendszeri betegségekre specializálódott kórház tudományos munkatársának is az a véleménye, hogy a fiataloknak is ismerniük kellene koleszterinszintjüket. Ám ez nem jelenti azt, hogy ha emelkedett, feltétlenül gyógyszert kell szedniük. Mindenekelőtt a megelőzésre kellene nagyobb hangsúlyt helyezniük: egészségesen kellene táplálkozniuk és rendszeresen mozogniuk kellene.

Érdekes

Mi az igazság?

1. A koleszterinnek kizárólag káros hatása van. Nem igaz. A koleszterin bizonyos mértékben szervezetünk számára elengedhetetlenül fontos vegyület: jelen van minden szövetben, szervben; sejtek, hormonok és vitaminok alkotórésze. A koleszterin felel az érfalak rugalmasságáért is. Tehát megfelelő, normális mennyiségű koleszterinre – amelyet szervezetünk állít elő – kifejezetten szükségünk van. A koleszterin szervezetünk számára szükséges vegyület, túlzott mennyiségben azonban káros.

2. „Nincsenek tüneteim, tehát nem lehet magas a koleszterinszintem.” Egyike a leggyakoribb, a koleszterinnel kapcsolatos tévhiteknek. A magas koleszterinszintnek ugyanis sokáig nincsenek látványos tünetei, de pont ezen tulajdonsága miatt az egyik legalattomosabb kockázati tényező. Ezért kell koleszterinszintünket rendszeresen méretni, értékeiről pedig szakemberrel konzultálni. 

3. A koleszterinértékek személyre szabottan számítanak magasnak. Nem igaz. Normális esetben (amikor nem történt még szív- és érrendszeri esemény) a koleszterinszint felső határa 5,0 mmol/l, e felett emelkedett vagy magas koleszterinszintről beszélünk. A magas koleszterinszint valójában nem jó, jelzésértékkel bír, de hogy kell-e kezelni, és mennyire kell csökkenteni a szintjét, az az egyéb betegségek jelenlététől is függ. (Szívinfarktus után például a normálisnál jóval alacsonyabb koleszterinszint elérése a cél.)

4. A magas koleszterinszint nem csökkenthető. Az állítás nem igaz, ugyanis a magas koleszterinszint részben azzal csökkenthető, hogy csökkentjük étrendünk koleszterintartalmát, változtatunk életmódunkon, többet sportolunk, átalakítjuk étkezési szokásainkat, vagy gyógyszeres megoldással, a belső szintézis csökkentésével.

5. A szűrővizsgálat sok időt vesz igénybe. Nem igaz, a szűrővizsgálathoz ugyanis egyetlen csepp vér elegendő. A koleszterinszint- mérést a vércukorméréshez hasonló módon az ujjbegy megszúrásával nyert vérminta segítségével is el tudják végezni. Az összkoleszterinszint az ujjbegyből vett egyetlen vércseppből kimutatható. Magas koleszterinszint esetén részletes elemzésre, vénás vérvételre van szükség.

(hp)

(kovács)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?