Egész Európában késlelteti a rák diagnosztizálását a Covid-19

rák k

Mivel a koronavírus- járvány miatt mellékvágányra került a daganatos betegek ellátása, az Európai Rákellenes Szervezet (European Cancer Organisation) Time To Act – Ideje cselekedni címmel új kampányt indított. Mi a kampány célja? Felszólítani a közvéleményt, a daganatos betegeket, a politikusokat és az egészségügyi dolgozókat: közös erővel akadályozzák meg, hogy a Covid-19 meghiúsítsa a rák elleni küzdelmet.

Íme néhány adat:

  • Becslések szerint Európában 1 millió rákos eset nincs diagnosztizálva.
  • A pandémia idején Európában körülbelül 100 millió rákszűrést nem végeztek el, aminek az lett a következménye, hogy a rákot késői stádiumban diagnosztizálták, és a túlélés esélye emiatt csökkent.
  • Minden második személyt, aki a rák esetleges tüneteit mutatja, nem küldtek további kivizsgálásra.
  • Európában jelenleg minden 5. daganatos beteg nem kapja meg a szükséges sebészi vagy kemoterápiás kezelést.

Mielőbb lépni kell

Az európai kampányt nemrég egy virtuális rendezvényen mutatták be. Andreas Charalambous professzor, az Európai Rákellenes Szervezet (European Cancer Organisation) elnöke rámutatott: „Az aktuális statisztikai adatok pontos képet adnak arról, hogy a Covid-19 hogyan befolyásolja a rák kezelését. Mielőbbi politikai intézkedésekre van szükség európai és belpolitikai vonalon, amelyek segítenek megoldani a rendezetlen rákos eseteket, helyreállítani az emberek onkológiába vetett bizalmát és kiépíteni a korszerű egészségügyi ellátást.

A Time To Act kampányt Szlovákiában az Onko- Aliancia Slovensko irányítja, amelynek képviselője Štefan Korec onkológus professzor. „Fontos, hogy Szlovákia az onkológia terén együttműködjön az európai szaktekintélyekkel és intézményekkel. Az európai rákellenes program nagyszabású célokat tűzött ki. Szlovákiának is világos ajánlásokat ad arra vonatkozóan, hogyan küzdjünk a rák ellen. Az OnkoAliancia Slovensko egyesíti a szakembereket, a civil szektort és a politikusokat azért, hogy csökkenjen a daganatos betegek száma, hogy gyorsabb legyen a rák diagnosztizálása és eredményesebb a kezelése. Ugyanakkor lehetőséget teremt a nemzetközi együttműködésre. Erről tanúskodik a Time To Act kezdeményezés is.”

Ha gyanús jeleket vesz észre

A kampány felhívja Európa lakosságának figyelmét, hogy ha bizonyos tüneteket – véres széklet, csomó az emlőben, nyelési nehézség, hirtelen fogyás – tapasztal, feltétlenül forduljon orvoshoz. Így támogassa a kampány céljait. A korai diagnosztika és a hatékonyabb kezelés esélyét növeli az is, ha részt vesz a rákszűrő kivizsgáláson. A szakemberek sürgetik a daganatos betegeket: tartsák be a kezelés harmonogramját, ugyanis a rák esetében nem késhet a kezelés.

Érdekes

Rákra utaló általános tünetek:

  • étvágytalanság
  • megmagyarázhatatlan fogyás
  • láz
  • kimerültség
  • sárgaság
  • hányinger

Időnként előfordulhat, hogy valakinek gyorsan romlik az egészségi állapota, de nem érez fájdalmat vagy panaszokat egyetlen testrészében sem. Ez olyan rákot jelezhet, amely egy pontból kiindulva továbbterjedt a májra vagy más szervre, és az általános egészségi állapotot befolyásolja. Néha úgy fedezik fel a daganatot, hogy olyan méretűre nő, hogy nyomást gyakorol más szervekre.

Indul az adatnavigátor

Az Európai Rákellenes Szervezet a Time To Act kampány keretében adatnavigátort helyezett üzembe, aminek segítségével hozzáférhetővé válnak azok a kulcsfontosságú adatok, amelyek megmutatják: az európai országokban hogyan hat a Covid-19 a rákra.

Érdekes

A Time To Act kampánya Szlovákiában a betegszervezeteket, a pácienseket és a Szlovákiában működő gazdasági szervezeteket tömöríti. Célja, hogy az állam erős szakmai partnere legyen, s hogy az onkológia terén rendszerszintű változtatásokat lehessen végrehajtani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?