Csodákat művel az elfelejtett rizs

fekete rizs

Egy tál fekete rizs, és távol maradnak a kórok! Ezt a rizstípust nem véletlenül emlegetik „elfelejtett” rizsként. Olyan magas a tápanyagtartalma, hogy az ősi Kína nemesei meg akarták tartani maguknak.

Saját kincsként kezelték a nemesek a fekete rizst. Nem csoda, hiszen igen jelentős a tápanyagtartalma – sőt, a nemesi származású emberek azt sem szerették volna, hogy a közemberek kezébe kerüljön. Bár manapság már nem kell megküzdenünk azért, hogy hozzájuthassunk, sokan nem is ismerik ezt a típusú rizst.
Márpedig a fekete rizs és az egészség kéz a kézben jár.

Az antocián nevű antioxidáns felelős azért a lilás színért, melyet az áfonya, a káposzta, a cseresznye, gránátalma, szőlő vagy a padlizsán is visel. Ez adja a fekete rizs színét is – nem mondhatjuk túl mutatósnak a rizs esetében, ám védelemmel ruház fel bennünket a rák ellen, csökkenti a szívbetegségek és más, degeneratív betegségek kialakulásának kockázatát azoknál, akik eleget fogyasztanak belőle. Egy amerikai professzor, Zhumin Xu kiterjedt kutatást folytatott a fekete rizsről.

egállapította, hogy egy kanál fekete rizskorpa valójában több antociánt tartalmaz, mint az áfonya, ugyanakkor kevesebb cukrot és több rostot, sőt, még E-vitaminhoz is hozzájutunk az egészséges gabona által. A fekete rizs és a fekete rizskorpa gazdaságos módja lehet annak, hogy több antioxidánst juttassunk étrendünkbe, miközben az áfonya ára tagadhatatlanul borsos.

Bár a fekete rizs nem lelhető fel egyszerűen, napjainkban az egészséges ételeket forgalmazó boltokban és sok zöldséges üzletben is hozzá lehet jutni. Főzzük és tálaljuk, ahogyan a fehér vagy a barna rizst szoktuk, egy kissé meghos?szabbítva a főzési időt – élvezzük ezt a kissé különlegesebb, egészséges változatot! Érdemes vele kísérletezni. Finom és egyszerű étel, ha egy közepes méretű zabpelyhes tálba legalább egy főtt zöldséget, egy nyers zöldséget és egy marék főtt gabonát keverünk össze (így például a fekete rizst), majd leöntjük egy kedvelt salátaöntettel. A keverékhez hozzá lehet még adni felvagdalt csirkefalatkákat, haldarabkákat, lencsét, chia magvakat. A variációk végeláthatatlanok. Nem kell agyonkomplikálni, az egyszerűbb változatokat is megéri elkészíteni!
 

(napidoktor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?