Butít... és halált okoz(hat)

Az Egészségügyi Világszervezet félreveri a harangokat: legfrissebb jelentésében az alkoholfogyasztás növekedésére figyelmeztet. Kiderült, Európában általában többet isznak az emberek, és épp a közép-kelet-európai államokban, tehát Szlovákiában is, kétszer akkora az egy főre eső fogyasztás – 12,1 liter – , mint a világ más országaiban. Riasztó adat az is, hogy Európában az elfogyasztott alkohol 20-30 százaléka a nők torkán csúszik le.

Noha az alkoholizmus az emberiség történetével egyidős, a rendszerváltás óta Szlovákiában a probléma kezelése háttérbe szorult. Azért, mert új szenvedélybetegségek jelentek meg: a drogfüggőség és a kóros játékszenvedély. Az alkoholizmus az érdeklődés peremére került azért is, mert a társadalom évtizedek óta érthetetlen módon tolerálja a kóros ivászatot. Pedig nem árt tudatosítani, hogy legalább tízszer több alkoholista él az országban mint kábítószerfüggő. – Szlovákiában csaknem másfél millió ember számít „problémás ivónak”, bár a statisztikák szerint a népesség csupán 5 százaléka alkoholista. Ne védekezzünk azzal, hogy a lakosság 60 százalékának nincsenek alkoholgondjai, amikor 30 százalékuknál rendszeresen problémák lépnek el. A krónikus ivók 10-12 évvel korábban halnak meg, mint azok, akik nem fogyasztanak alkoholt. A 15-30 éves férfiaknál az alkoholizmus a leggyakoribb halálok. Az alkohol számlájára írható az öngyilkosságok 30, illetve a halálos balesetek 35 százaléka – ismertette a tényeket dr. Ľubomír Okruhlica, a szenvedélybetegeket kezelő pozsonyi központ igazgatója, az egészségügyi minisztérium szakértője. Utalt arra, hogy a WHO szerint Szlovákiában sürgősen meg kell változtatni az ivási kultúrát, biztosítani kell, hogy a társadalom tolerálja az időszakos, vagy akár a teljes absztinenciát. – Azoknak, akik visszautasítják az alkoholfogyasztást, magyarázkodniuk kell, mert kilógnak a sorból. Szociális nyomás nehezedik rájuk csak azért, mert a józanságot választották. Annak ellenére, hogy a WHO tagállamai többségének már van valamiféle „alkoholpolitikája”, ez általában az alkoholárak hatósági ellenőrzésében, az alkalmi szondáztatásban, valamint a szeszvásárlás korhatárhoz kötésében merült ki. Sovány vigasz, hogy az erőfeszítések mindenütt, főleg a közép-kelet-európai országokban csekély eredménnyel jártak – hangsúlyozta.

Sajnos, országos viszonylatban az alkoholfogyasztás emelkedésével, az eladott vagy feketén előállított italok minőségének romlásával párhuzamosan megnőtt a májbetegségben, valamint a májzsugorodásban szenvedők száma. Az alkoholisták 50-70 százaléka érintett. A mértéktelen italozás miatt ugyancsak gyakoribb lett az egyéb emésztőrendszeri gyulladás, fekélybetegség, idegrendszeri kór. – Az alkohol nem csökkenő, sőt tájainkon növekvő népszerűsége a központi idegrendszerre gyakorolt hatásának tudható be. A szesztől áthangolódik a tudati, érzelmi és értelmi állapot, a fellépő bódulat a legtöbb emberben kellemes érzést vált ki. Mindez fokozza a hangulatot, oldja a belső feszültséget, csökkenti a szorongást, esetenként könnyíti a kapcsolatteremtést, feledteti a problémákat. Tudatosítani kell: bár úgy tűnik, ennek ellenére az alkohol nem javítja a képességeket. A gátlások, fékek felengedését tévesztik össze a képességek jobb kibontakoztatásával – magyarázta dr. Peter Breier pszichiáter főorvos, a Lelki Egészség Ligájának elnöke. Fontos tudni, hogy a depresszió és a szorongás mértéke az ivás mértékétől, illetve mértéktelenségétől függ. Hasonló az összefüggés az alkoholizmus és az öngyilkosság között. Sajnálatos és súlyos gondot jelent, hogy az alkoholisták között növekszik a nők és a fiatalok aránya. – Nem mondanak le az alkoholfogyasztásról a terhes nők sem, pedig tudniuk kellene, hogy a szesz magzatkárosodást okoz. Az alkoholellenes propaganda országos szinten hiányos. A megelőzést szolgáló kampányunk nem a teljes szesztilalomról, hanem a mértékletes fogyasztásról szól – ismertette a kezdeményezés főbb célkitűzéseit. Annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedben a nők között is megnőtt az alkoholisták száma, mégis a férfiak vannak többségben. A férfiak 18-24 éves korukban válnak iszákossá, a nők évekkel később. Férfiaknál 10-12 év alatt fejlődik ki a függőség, a legtöbb alkoholista 30-50 év körüli. Továbbra is érvényes, hogy az egyedülállók gyakrabban néznek a pohár fenekére, ők válnak gyakrabban alkoholistává, de egyre több házasság (2003-ban 1120) bomlik fel az egyik fél iszákossága miatt. Nemcsak a fizikai munkát végzők körében emelkedik az alkoholbetegek aránya, hanem az értelmiségiek körében is. A mértéktelenül fogyasztó szenvedélybetegek között sok a munkanélküli. Hangsúlyozni kellene azt is, hogy az alkoholizmus okozta károk sokkal nagyobbak, mint az alkohol eladásából származó haszon.

Az alkoholbetegség jellemzői

rendszeres és mértéktelen szeszfogyasztás,

a részegség során a társadalmi-etikai normák megsértése

szervi károsodások: gyomor- vagy bélhurut, májbetegségek, rosszindulatú daganatok, idegrendszeri zavarok

a társadalmi helyzet megrendülése

a családi, együttélési problémák felerősödése

állandó anyagi gondok

elvonási tünetek, öngyilkossági szándék

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?