„Babázás lett az életformám”

A nagytúri Matyó család legifjabb tagja 2004. július 17-én született. Édesanyja, Ilona elmondta, azért jelentkezett a lapunkban meghirdetett Segítsük világra együtt az Új Szó-bébiket programba, mert a kezdeményezést nagyon rokonszenvesnek találta.

„Tetszett, hogy ilyen kedves módszerrel igyekeznek kedvet csinálni a gyermekvállaláshoz. Esetünkben éppen időszerű volt a dolog, mivel úgy terveztük a férjemmel, hogy kislányunkat, Barbarát a harmadik születésnapjára kistestvérrel lepjük meg. Ő június 20-án született, Gáborkát kilenc nappal későbbre vártuk. De mert jól érezte magát a pocakomban, „ráhúzott” még egy hetet. A csillagjegyük így is azonos, mindketten az Ikrek jegyében születtek.“

Februárban lesz hat éve, hogy Matyó Gábor és Ilona örök hűséget esküdött egymásnak. Azóta felépült az új, tetszetős családi ház is. Az építkezés javát családon belül sikerült elvégezni: Ilona férje is, édesapja is kőműves, s – a látottak alapján – mindketten a szakma mesterei. A fiatalasszony kislányuk megszületéséig titkárnőként dolgozott egy faipari cégnél Ipolyságon.

„Az angol nyelv mellett franciául és németül is tanultam, mert évekkel ezelőtt au-pair voltam egy Németországban élő belga családnál. Két kisfiút és egy kislányt bíztak rám, őt Barbarának hívták. Talán ezért kapta az én kislányom is ezt a nevet. Na meg azért, mert mindegyik nyelven ugyanúgy ejtik. Barbarát két év házasság után, huszonnyolc évesen szültem. Nagyon vártam őt, és mégis, valahogy annyira hirtelen változott meg körülöttem minden... Borzasztóan hiányzott a munkahelyem, nehezen törődtem bele, hogy főállású anya lettem. Valószínűleg azért, mert a mai világban az anyaságot nem tekintik értéknek. Másfél évig is eltartott, amíg igazán el tudtam fogadni ezt a helyzetet. Hogy anya vagyok, és most így vagyok hasznos. Az anyaság ízére akkor éreztem rá, amikor a második babát vártam. Már nem akartam mindenáron visszamenni dolgozni, főleg úgy nem, hogy egy-két évvel később ismét anyasági szabadságra menjek. ĺgy a munkáltatónak is, nekem is jobb. Mert azt viszont elhatároztam, hogy a gyerekekkel itthon töltöm a három-három évet. Egyiket sem bíztam volna szívesen másra. Segítségem azért hála Istennek van, az anyósom mindig örömmel vállalja a kicsiket. Az apósom sajnos már nem él, de a nyáron még a 86 éves dédnagymama is ringatta Gáborkát az udvaron. Én a szomszédos faluból, Felsőtúrról jöttem menyecskének. A férjemnek egy lánytestvére van, nekem két nővérem. Édesapám most rettentően boldog, mert az öt lányunokája után végre az első fiúunokája is megszületett.” Az új családtagot mindenki nagyon várta, legfőképpen azonban nővérkéje, Barbara, akivel az anyu „mindent megbeszélt”.

„Barbara már nagyon szeretne játszani a kisöccsével. Ha egy pillanatra egyedül hagyom őket, odakuporodik a kiságya mellé, simogatja és énekel neki. Azt mondja, nyitott szemmel a legaranyosabb. Érdekes felfedezés volt, hogy mindkettőjüknek egyforma alakú anyajegyfoltjuk van. Barbarának a combján, Gáborkának pedig az orrocskáján. A természetük viszont gyökeresen különbözik. Barbara már csecsemőkorában is borzasztóan aktív volt, egy pillanatra sem mozdulhattam el mellőle. A legjobban az fárasztott ki, hogy nem aludhattam végig az éjszakákat. Gáborka sokkal nyugodtabb, igaz, délelőttönként ő is csak fél órát alszik. Éjszaka viszont csak egyszer-kétszer ébred fel. Megszoptatom, esetleg tisztába teszem, és már szundít is tovább. A szoptatást nagyon fontosnak tartom, a kislányomat is tizenöt hónapig szoptattam, és Gáborka is anyatejen él. Csupán akkor kap néhány korty édeskömény-teát, ha a sírásából kiérzem, hogy fáj a hasija. Azelőtt sokszor hallottam, hogy egy anyukának nincs elég teje, de csak most jöttem rá az okára. Mert néha Gáborka is jelzi, hogy még éhes. Rendszerint olyankor, ha hosszabb időre megyünk el valahová, például orvosi ellenőrzésre, vagy amikor kevés folyadékot iszom. Ezért erre most már nagyon odafigyelek. Az első terhességem idején csak egyetlen kismamakönyvet lapoztam végig, most viszont –az Új Szó hasznos tanácsai mellett – minden lehetséges irodalmat elolvasok.“

Ilona szerint a kisgyereket nem kell a széltől is óvni, a túlzott aggodalom sem a babának, sem a mamának nem tesz jót. Emellett azonban azzal is tisztában van, egy csecsemőre nagyon oda kell figyelni, mert amit a háromévesek már némi házi segítséggel is könynyedén átvészelnek – mondjuk egy kisebb hasmenést –, az a kisbaba számára végzetes is lehet.

„Barbara császármetszéssel jött a világra, a nagymihályi kórházban. Gáborkát természetes úton szültem Ipolyságon, és ezúton is szeretném köszönetemet kifejezni az ipolysági szülészet orvosainak és nővérkéinek, akik végig rendkívül barátságosan és emberségesen viselkedtek! Pedig nem voltam egyszerű eset, a hosszú vajúdást hosszú kitolási szak követte, csaknem három órán át tartott. Már nem is bíztam benne, hogy sikerül, de minden szerencsésen végződött. Gáborka 54 cm-el és 3,80 kg-al született, most, három hónaposan 7,10 kg. Mint egy féléves baba. Úgy is viselkedik, szoptatás után beszélget hozzám, kedveli, ha a kezembe kapaszkodva felülhet... Különösebb nevelési elveim soha nem voltak, s bizonyos szempontból kicsit rendszertelen is vagyok. Nincs például fürdetési idő, a nyári nagy melegben megesett, hogy reggel és este, sőt délben is pancsoltunk egy kicsit. A cumit is azért csuktam a szekrénybe, mert Gáborka jelezte, hogy nincs rá szüksége. Ha nyugtalan, inkább az ujjacskáját szopogatja. A férjem nagyon elfoglalt, de ha az ideje engedi, szívesen van ő is a gyerekekkel. Több babát viszont nem tervezünk. Amikor Gáborka megszületése után bejött hozzánk, mondtam neki, hogy én befejeztem. Megértően bólintott, és csak annyit felelt, hogy jól van, kettőt is elég lesz felnevelni. És ebben teljesen egyetértünk. Mert hiába álmodoztunk négy-ötgyerekes nagycsaládról, rá kellett jönnünk, hogy könnyelműség lenne ennyi gyermeket vállalni. Mert arra is gondolni kell, hogy egyszer majd felnőnek. És nem szeretnénk, ha mindenféle anyagi biztonság nélkül lépnének ki az életbe. Szülőnek lenni ugyanis életre szóló felelősség.