Az autizmust kiváltó egyik gén mutációja a kisagyban okoz változásokat

autizmus

Az izraeli Héber Egyetem Élettudományi Intézetében és az Autizmus Kutatóközpontban dolgozó Sagiv Shifman professzor vezette nemzetközi kutatócsoport az autizmust kutatja. Új eredményei talán elvezetnek a tüneteket gyógyító hatásos szerek kifejlesztéséhez.

Le kell szögezni, hogy ebben a tanulmányban csupán egereken végeztek kísérleteket. Ám amint azt régóta tudjuk, az egérkísérletek eredményei alapján nemegyszer az ember gyógyítására is alkalmazható módszerek és gyógymódok születnek. Kutatásuk célja a kisagy és az autizmus közötti összefüggés alaposabb megértése volt. Egészen pontosan az autizmussal összefüggésbe hozható egyik legjelentősebb gént (POGZ) vizsgálták. Az érdekelte a kutatókat, hogy e gén mutációja hogyan befolyásolja az egerek agyának fejlődését. Közben figyelték az állatok fejlődését és agyuk működését.

Kiderült, hogy ez a bizonyos génmutáció jelentősen hat az egerek agyának fejlődésére, mégpedig az úgynevezett génkifejeződési változásokkal, amelyek a kisagyban szembetűnőek. Jelenléte zavart váltott ki a viselkedésben, a motoros funkciókban és a tanulásban, közben az egerek testi fejlődésére is hatással volt, és csökkentette az agy aktivitását. Észrevették továbbá, hogy az ilyen génmutációt hordozó néhány egér agya kisebb volt. Ez a génmutáció a fiatal és felnőtt agyi fejlődés során befolyásolja a sejtek szaporodását, valamint idegsejtekké alakulását. Úgy gondolják, ez a magyarázata annak is, hogy miért kisebb az ilyen mutációt hordozó egyes gyerekek fejmérete az átlagosnál.

A kutatók szerint új megállapításaik hozzájárulhatnak a kisagy idegi folyamatainak közvetlen megváltoztatásához a szükséges gyógyszerek kifejlesztéséhez, ez pedig esélyt ad ahhoz, hogy a jövőben az autizmus fő tüneteinek kezelésére hatékony gyógyszereket tudjanak kifejleszteni.

Ezek az ismeretek azért olyan fontosak, mert egyelőre nincs hatásos gyógyszer az autizmus fő tüneteinek kezelésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?