AMIT MÉG TUDNI ÉRDEMES

A figyelemhiányos hiperaktivitás a gyermekek egyik leggyakoribb pszichiátriai betegsége, kultúrától függetlenül 3-12% az előfordulási aránya. Tüneteinek két fő alcsoportja a figyelemzavar és a hiperaktivitás. Az utóbbi gyakran impulzivitással társul. E viselkedészavarban megnyilvánuló tünetek negatívan befolyásolják a korai társas kapcsolatokat, a gyerek előmenetelét, tanulását. Fontos kiemelni, hogy nem elsősorban a szülői magatartás, nevelési hiba következménye. A viselkedési zavart genetikai hajlam segíti elő, s a tünetek akkor jelentkeznek, ha a veleszületett genetikai rendellenességet felerősítő környezeti hatások érik a gyereket, mondják a világszerte mind több gyermeket és családot érintő probléma kutatásával foglalkozó szakemberek. A zavart nem egyetlen gén okozza, a jelek arra utalnak, hogy több gén egyidejű hibája az előfeltétele kialakulásának, de hogy pontosan mely génekről van szó, annak kiderítéséhez még hosszas kutatómunkára van szükség – vélik az orvosok. Az eddigi vizsgálatokból mindenesetre egyértelmű, hogy a diagnosztizált személyek agyának az önfegyelemért felelős területe kisebb, mint azoké, akik nem szenvednek ettől a rendellenességtől. Tény az is, hogy a hiperaktív személyek agyszerkezete többnyire egymástól is különbözik, ami szintén arra utal, hogy a rendellenességet nem egy és ugyanazon genetikai elváltozás okozza. A hiperaktivitás – legalábbis annak enyhébb formája – a világ lakosságának legalább 5 százalékát érinti, megítélése és kezelése azonban a világ országaiban igen eltérő. Egyes országokban gondozására nem fordítanak kellő figyelmet, az Egyesült Államokban viszont túlreagálják, s sokszor a kelleténél jóval több gyógyszert adnak az érintett gyerekeknek. A hiperaktivitást nem szabad a családot sújtó átokként felfogni, intenek a témával foglalkozó kutatók, ugyanis a rendellenességet okozó genetikai hiba a világban tömegesen fordul elő, ez pedig azt is jelezheti, hogy valamiképpen a túléléssel is kapcsolatban lehet. A hiperaktivitás enyhe formája akár jótékony hatású is lehet, a hiperaktív személyek reakciói ugyanis az átlagnál gyorsabbak. Az is igaz viszont, hogy az ilyennek „megbélyegzett” személyek az előretervezésben rendre az átlagosnál gyengébb teljesítményt szoktak nyújtani. A panaszt okozó állapot a legtöbb esetben születéstől az élet végéig tart, csak különböző életkorokban ugyanazok a tünetek más formában jelentkeznek. Ahhoz, hogy a gyerekből a tüneteit jól kezelő, a társadalomba jól illeszkedő felnőtt váljon, elengedhetetlen a gyerekkorban történő terápiás beavatkozás. Ennek módja enyhébb esetben a korán megkezdett viselkedésterápia, ezt súlyosabb esetben gyógyszeres kezelés egészíti ki. A terhesség középső szakaszában átélt, hoszszabb időn át fennálló stresszes állapot nyomán előfordulhat, hogy a születendő baba élete későbbi szakaszában nyughatatlan, ideges természetű gyerekké fejlődik. Belga kutatók szerint azon nők utódai között, akik terhességük 12-22. hetében folyamatos stresszt éltek át, az átlagnál jóval több volt a hiperaktív, összpontosításra képtelen gyerek. Viszont a terhesség későbbi időszakában átélt stresszes állapotok, a jelek szerint nem befolyásolják a születendő gyerek későbbi pszichés fejlődését. (h-p)