A szlovákiai gyógyszerészek bírálják a WHO-szabályok módosításának elutasítását

Koronavírus

„Győzött a világ” – ezzel a tőmondattal tájékoztatott a Health Policy Watch honlap arról, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 77. közgyűlésén megállapodás született bizonyos korábbi szabályok módosításáról.

A módosított nemzetközi közegészségi előírások a nemzetközi jog eszközei, amelyek 196 ország, köztük 194 WHO-tagállam számára kötelezők. 

A tanácskozással véget értek a pandémiával kapcsolatos megállapodásról szóló tárgyalások. A nemzetközi egészségi előírások módosítása világviszonylatban egyfajta reakció a halálos járványra, ami Európát elárasztotta. Ezekben nemcsak az egyes országok világosan meghatározott jogai és kötelességei vannak leírva, hanem azok a kritériumok is, amelyek alapján meg lehet határozni, hogy az adott konkrét esemény valóban „rendkívüli közegészségügyi helyzete”. Az 1969-ben elfogadott előírásokat a pandémia után most aktualizálni kellett.

A gyógyszerészek szerepe a közegészségügy minőségének megőrzésében a pandémia idején is rendkívül fontos volt. Aktívan bekapcsolódtak a tesztelésbe, a gyógyszerek rendkívüli kiadásába, a fertőtlenítő eszközök és a vakcinák szállításába, a felvilágosításba és magába a védőoltásba is. A WHO nemrég elfogadott szabálymódosításai is ebben a szellemben készültek. Amint azt a Health Policy Watch portál írja: „Szlovákia elhatárolódott a határozattól, Oroszország és Argentína azt mondta: fenntartják maguknak a jogot arra, hogy a változtatásokat nemzeti szuverenitásuknak megfelelően alkalmazzák. A WHO-t a gyógyszerészetben is kulcsfontosságú és véleményalkotó intézménynek tartják, ám a módosítások elutasítása a szlovákiai lakosság életének és egészségének veszélyeztetéséhez vezethet. A Szlovákiai Gyógyszerészeti Kamara egyértelműen helytelennek tartja a Szlovák Köztársaságnak ezt a lépését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?