A sors mi vagyunk

„Nekem semmilyen tragédia nem kellett ahhoz, hogy átérezzem és megértsem annak a jelentőségét, mennyire fontos, hogy a saját testünk és lelkünk rezdüléseit figyeljük. Tízéves sem lehettem, amikor már megfogalmazódott bennem, hogy az élet nem szólhat csak a kötelezettségek folyamatos elvégzéséről. Azóta már tudva tudom, mert tapasztalom, hogy amit sorsnak hívunk, azok mi magunk vagyunk. Ahhoz, hogy jobban tudjunk figyelni másokra, először magunkat kell megismernünk, és úgy használni, irányítani a testünket, mint a boldogulásunkat, boldogságunkat segítő eszközt. Máig sokan azt hiszik, hogy nincs lelkünk, és ezért a testünket sem tudjuk felügyelni, pl. rajtunk kívül álló okok miatt betegszünk meg, pedig ez nem igaz.

Azt hiszem, a legnagyobb hiba ott történt, amikor az ember a saját magáért érzett felelősséget próbálta áthárítani, a testét rábízta az orvosokra, a lelkét jó esetben a papra, roszszabb esetben a pszichológusra, a gyerekét az óvodára, a főzést az éttermekre. és neki csak annyi maradt, hogy rohanjon egyiktől a másikig, vagy okolja őket, ha baj van. Számomra a jóga az, aminek köszönhetően meggyőződtem arról, hogy az ember teljes mértékben birtoklója és irányítója lehet a testének és a lelkének is. Nem követeli meg, hogy az ember vegetáriánus legyen. Az első három és fél évben én sem voltam az, aztán tizenöt évig igen, de mindvégig azt gondoltam: az első pillanatban, amint úgy fogom érezni, hogy meg kell ennem egy darab húst, meg is fogom enni, és most jött el ennek az ideje. Nem is akartam tenni ellene, mert a testem úgyis jobban tudja, mi a jó neki. Én hiszem, hogy aki békét, nyugalmat, megértést közvetít, az azt is kapja vissza, hiszen a lelke mélyén mindenki jóra vágyik. Naponta tapasztalom mennyire igaz ez, és mennyire egyszerű.”