A smink és köröm színe harmonizáljon egymással

Ápolt az, akinek a körme szép, rugalmas és fényes. Hetente egyszeri manikűrrel rugalmassá válhatnak körmeinek, s a színes lakkokkal vonzóvá tehetjük megjelenésünket.

Ápolt az, akinek a körme szép, rugalmas és fényes. Hetente egyszeri manikűrrel rugalmassá válhatnak körmeinek, s a színes lakkokkal vonzóvá tehetjük megjelenésünket.

A manikűr első lépéseként el kell távolítani a régi körömlakkot, s ehhez ápoló lakklemosót használjunk, amely nem tartalmaz acetont, így nem szárítja és nem teszi töredezetté a körmöket. Felejtsük el a régi technikát, amikor acetont cseppentettünk a vattára, és előre hátra nyomkodtuk a körmön. Áztassuk a vattapamacsot a lakklemosóba, és miután megszívta magát, nyomjuk rá a körömre. A lakk a köröm egész felületéről szinte rögtön és egyszerre leoldódik úgy, hogy a köröm szélein sem marad belőle.

Ezután reszelővel finoman rövidítsük meg a körmöket. De ne ráspolyozzuk balról jobbra és fordítva, hanem a külső széltől közép felé haladva, csak egy irányban mozgassuk a reszelőt.

A kézen mandula formájúra reszeljük a körmöket, és fontos, hogy a köröm sarkát ne reszeljük ki a bőrből.

Ollót ne használjunk, mert ha ezzel kurtítjuk meg körmeinket, akkor töredezni fognak. Ha a körömbőrt akarjuk eltávolítani vele, akkor vastagabban nő utána és elérhetjük, hogy a köröm a bőrbe szinte besüpped.

Ezután mártsuk samponos meleg vízbe ujjainkat, majd 5-10 perc múlva töröljük meg, és toljuk viszsza a körömbőrt addig, amíg a félhold láthatóvá nem válik.

Végül jöhet a multivitaminos körömápoló, amellyel kúraszerűen, a manikűrözés után egy héten keresztül minden nap kenjük be a köröm körüli bőrt. A tavaszi vitaminhiányos időszakban különösen gyakran fordul elő, hogy ez a terület berepedezik, kis bőrdarabok ingerelnek bennünket le- és beszakításra. A körömágyápoló olyan vitaminkomplexumot tartalmaz, amely segíti a hámréteg fejlődését, növeli ellenálló képességét, s az E-vitaminnak és a hidratáló aloe-kivonatnak köszönhetően bársonyosan puha és sima lesz a bőr.

A profik azt ajánlják, hogy a színes lakk felkenése és a manikűrözés között legjobb, ha eltelik egy nap, de minimum egy óra. Ugyanis enynyi időre van szüksége a körömnek, hogy a manikűrözés során keletkező nedvesség elpárologjon.

A lakkozás első lépése a köröm zsírtalanítása, majd az esetleges egyenetlenségek eltávolítása. Erre szolgálnak az alapozó lakkok, amelyek megakadályozzák, hogy a színes réteg megfogja a körmöt. Az alapozó lakk pillanatok alatt megszárad, a köröm simává válik, és jöhet a szín.

Az idei szezonban tartja magát a régi tanács, amely szerint a smink és a köröm színének harmonizálnia kell egymással. Vagyis ha rózsaszín rúzst viselünk, akkor legyen romantikus rózsaszín a lakk is. Ha pedig a szemhéj pasztell színekben ragyog, akkor a körömre is poszeidonzöld vagy lagúnakék kerüljön.

Végül, ha idáig eljutottunk, ne sajnáljuk az időt a befejezésre, amely tökéletessé teszi a manikűrt: a színre, miután megszáradt, vigyünk egy réteg fedőlakkot, amely garantálja, hogy a lakk hosszú ideg megőrzi magas fényét, és ellenáll a mosogatószerek támadásainak is. Sokáig ápolja, védi a körmöt és segít szépségét megőrizni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?