KÉPEK: Íme Vlagyimir Putyin elkobzott szuperjachtja!

nutfde

Az olasz hatóságok pénteken lefoglaltak egy Scheherazade nevű luxusjachtot, amelyről azt feltételezik, hogy Vlagyimir Putyin tulajdona. A hajót 2020-ban építette a német Lürssen hajóépítő cég.

Az Olaszországban kikötött jacht 140 méter hosszú, és akár 700 millió dollár (636 millió euró) értékű is lehet. A jacht pontos származását illetően még folyik a nyomozás.

A jacht helikopter-leszállóhellyel, uszodával, privát mozival és még drónok lelövésére is alkalmas biztonsági rendszerrel van felszerelve.

Az olasz hatóságok közleménye szerint „jelentős gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat tártak fel a Seherezádé tulajdonosa és az orosz kormányzati tisztviselők között”. Daniele Franco gazdasági- és pénzügyminiszter a vizsgálat  után aláírta a jacht elkobzásáról szóló határozatot.

Galéria

A jacht több hónapig állt a nyugat-olaszországi Marina di Carrara kikötőjében. A héten a szárazdokkból a vízre helyezték, és teljesen jól működött.

A bebörtönzött orosz ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij munkatársai márciusban egy videót tettek közzé, amelyben azt állítják, Putyin a szuperjacht tulajdonosa. Azt mondják, sikerült hozzáférnük a hajó személyzetének listájához, és a telefonszámok, valamint a hitelkártyaadatok alapján megállapították, hogy néhányuk orosz állampolgár, akik a Szövetségi Védelmi Szolgálatnál dolgoznak.

(pluska.sk, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?