FOTÓK: Boris Kollár megállapodott?

Boris Kollár

A parlament elnöke egyre többször jelenik meg egy volt barátnője társaságában. Lehet, hogy úton van a 12. gyermeke?

Boris Kollár több gyermekes apukaként ismert, de az utóbbi hónapokban egyre többet mutatkozik Barbora Richterová társaságában, aki 6. gyermekének, Arturnak az édesanyja.

Az egykori úszó úgy tűnik, hogy különleges helyet foglal el a parlament elnökének szívében. Richterová neve már tavaly októberben felmerült, amikor Kollár Pozsonyba tartva az állami limuzinjával szenvedett balesetet.

Volt partnere volt ugyanis az, aki a kórházban ápolta. A politikusnak akkoriban magyarázkodnia kellett látogatásai miatt, mivel azokat a koronavírus-járvány miatt szigorúan korlátozták. "Megbeszéltem 3-4 közeli hozzátartozómmal, hogy 24 órán át gondoskodnak rólam, és megosztott szolgáltaik vannak. Mindig van mellettem valaki" - mondta annak idején a Plus JEDEN DEŇ lapnak.

Galéria

A baleset óta Richterová már több nyilvános eseményen is Kollár oldalán mutatkozott. Egy luxusétteremben, egy gálaeste, a Szlovák Nemzeti Színházban és a politikus névnapi ünnepségén is részt vett.

Újabban a dnes24.sk információi szerint az is előfordulhat, hogy Richterová Kollár 12. gyermekét várja. "Csalódást kell okoznom, nincs semmilyen szenzáció, és Barbora Richterová nem terhes" - mondta az említett portálnak.

(br, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?