Ez a recept a közösségi médiában őrületet okozott, és Finnországban elfogyott a feta sajt!

recept

Bemutatunk egy gyors, egyszerű receptet, ami szenzációt okozott a közösségi médiában.

Ennek az ízletes receptnek hosszú története van, és Jenni Häyrinen, a Helsinkiből származó fooblogger tette híressé. A finomságot még 2019-ben posztolta a blogjára, és már akkor jelentős figyelmet kapott. Több mint hárommillió megtekintés, és Jenni úgy emlékszik, hogy egy időben a feta sajt tényleg elfogyott és nehéz volt hozzájutni Helsinkiben. Ez az egyik oka annak, hogy 2019-ben Finnországban az év jelenségének választották. Most a népszerű közösségi hálózat, a TikTok élesztette újjá, ahol több blogger és influencer is elkezdte elkészíteni. Népszerűsége pedig ismét az egekbe szökött. Te is megpróbálod elkészíteni?

Szükséged lesz rá:

- Egy csomag a kedvenc tésztádból

- Egy kocka feta sajt

- Két csésze cseresznyeparadicsom

- Egy gerezd apróra vágott fokhagyma

- ¼ csésze olívaolaj

- 3-4 bazsalikomlevél (apróra vágva)

- 1 teáskanál só

- 1 teáskanál fekete bors

- 1 teáskanál oregánó

- Citromhéj

Eljárás:

Melegítsük elő a sütőt 190 fokra. Tegyük a cseresznyeparadicsomokat egy tepsibe vagy sütőedénybe, és adjunk hozzá 1/4 csésze olívaolajat, apróra vágott fokhagymát, sót és borsot. Alaposan keverjük össze. Helyezzen egy kocka feta sajtot a tepsi közepére. Csepegtessünk rá olívaolajat és oregánót. Adja hozzá a citromhéjat. Süssük 25-30 percig, amíg a paradicsom megbarnul, a feta pedig puhára olvad.

Közben készítse el a tésztát. Miután kivettük a sütőből, adjuk hozzá a friss bazsalikomot, és jól keverjük össze. Adjuk hozzá a főtt tésztát, és ismét alaposan keverjük össze. A tésztából egy kevés vizet is adhatsz hozzá, hogy besűrítsd. És kész!

Nézd meg a videóban a részletes utasításokat, és megérted, miért olyan népszerű ez a recept!

(emma)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?