Emma Čaputová interjút adott: Félti az édesanyját

f

Az elnök lánya, Emma Čaputová újra megjelenta kamerák előtt, de a rajongók ezúttal nem a kifutón, hanem az RTVS képernyőjén láthatták. A Silná zostava című műsor egyik vendége volt.


 

Rögtön a műsor elején Emma visszaemlékezett a háború első napjára. "Amikor reggel bejöttem a konyhába, anyukám barátja a híreket nézte, egész éjjel nem aludt. Anya is telefonhívásokkal foglalkozott, és otthon feszült volt a hangulat. Nekem is nehéz volt aznap az iskolában lenni" - mondta. Osztálytársai között is szóba jött a háború. "Paradoxnak találtam, hogy mi iskolában voltunk, és a társaim Ukrajnában nem tudták, mi fog velük történni" – magyarázta.

Bár a háború már négy hete tart, sokan közülünk továbbra is aggódnak, és azon gondolkodnak, mi lesz, ha hasonló helyzet áll elő Szlovákiában. Emma sincs ezzel másként. "Félek tőle. Ugyanakkor ezeket a dolgokat a szüleimmel is megbeszélem. Azzal nyugtatom magam, hogy viszonylag biztonságban vagyunk, hiszen a NATO-hoz tartozunk. A félelem még mindig velem van, de hiszem, hogy semmi sem fog velünk történni" – magyarázta.

Miért félti Emma az édesanyját, Zuzana Čaputová államfőt? A galériában megtekintheti!

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?