Az újabb átrendeződés még csak most kezdődik

A másfél éve tartó árkiesést okozta sokkot még a valóban hatékony termelők sem képesek ellensúlyozni. Az ország egyik legnagyobb sertéstenyészetével rendelkező lakszakállasi szövetkezetben is jelentős kárt okozott az elmúlt időszakban dúló árháború, amelynek mint általában, itt is az őstermelők itták meg a levét.

Sokak számára meglepő volt, hogy a rendszerváltás után az egyik legnagyobb és egyúttal folyamatosan nyereséggel gazdálkodó mezőgazdasági szövetkezet a tavalyi évet ugyan csekély szintű, de mégis veszteséggel zárta. A komáromi járásban mintegy 6 ezer hektáron gazdálkodó mezőgazdasági nagyvállalat, amely a termelés hatékonyságában és a költségtényezők optimalizálásában valóban magas szintre jutott, ennek ellenére tavaly az említett kedvezőtlen piaci tényezőknek köszönhetően már nem tudta tovább ellensúlyozni az egyes termelési ágazatokban rájuk nehezedő nyomást, az árak zuhanását. Lelkes Péter, a szövetkezet elnöke szerint ez akár figyelemfelhívó is lehetne, hiszen a náluk elért koncentráció és műszaki szint alapján joggal feltételezhető, hogy felveszik a versenyt nemcsak országon belül, hanem a külföldi partnereikkel is a termelés hatékonyságában és gazdaságosságában. A hazai piacon uralkodó árszínvonal azonban kizárja őket a versenyből.

A kialakult helyzetre két megoldás kínálkozik. Akik türelmetlenek, vagy nem eléggé tőkeerősek ahhoz, hogy elviseljék ezt az átmeneti időszakot, nincsenek kellő tartalékaik, azok vélhetően felszámolják az állományaikat, megszüntetik az egyes termelési részlegeket. Lelkes Péter azt várja, abban bízik, hogy egy bizonyos idő után mégiscsak helyreáll a piaci egyensúly, kialakul a kereslet –kínálat viszonylagos egyensúlya, ennek alapján reális szinten stabilizálódnak a felvásárlási árak. Annál is inkább, mivel az általa ismert adatok szerint Európában az utóbbi hónapokban mintegy 30 százalékkal növekedtek például a sertéshús eladási árai. Csak nálunk nem mozdulnak a 35 – 36 koronás szintről.

A feldolgozók azt állítják, a meglévő készletek és az áruházi láncok nyomása miatt nem nem emelhetik a felvásárlási árat, ha a termelők azzal érvelnek, hogy hovatovább nem lesz már eladó sertés, a válasz az, hogy majd behozzák külföldről.

– Valóban a közös európai piac keretében ma már külföldről akadály nélkül behozható az áru, bár kétlem, hogy a holland vagy a dán termelői társulások beleegyeznének abba, hogy tőlük ne magasabb értéken, feldolgozott állapotban, esetleg félsertést, hanem élősertést hozzanak be. Úgy tűnik, mintha a vágóhidak nem számolnának azzal, hogy mi lesz a termelői kapacitásaik kihasználásával ilyen esetekben, mintha nem tudnák, hogy az egyes termelői társulásokba tömörült gazdálkodókat az alapszabály köti ahhoz, hogy termékeiket a társulás által értékesítsék, állítja az elnök.

Véleménye szerint a feldolgozói kapacitások fenntartása érdekében a termelőket nem szabadna olyan helyzetbe kényszeríteni, hogy az árak miatt felszámolják az egyes részlegeiket, állományaikat. Legyen verseny, de elsősorban a gazdaságosság és a hatékonyság terén. A gazdálkodók hosszabb ideig nem vállalhatják azt, hogy ráfizetéssel termeljenek. Az a termelő, amelyik több lábon áll, úgyis kiheveri, hogy felszámolja a veszteséges ágazatát, de például mi lesz a sorsa annak a vágóhídnak, amelynek mondjuk felére kell csökkentenie a kihasználtságát alapanyaghiány miatt.

– Én is fogyasztó vagyok, nekem is tetszik, ha olcsó a hús, a hústermék, de érdemes belegondolni, hogy ennek mi az ára. Nem titok, hogy az áruházláncok olyan árversenybe hajszolják bele a feldolgozókat, hogy annak néha a minőség is kárát látja. Felhígult a minőség, ma már a termékekben sokhelyütt a különböző adalékanyagok a meghatározók. Ha az olcsó húsnak az az ára, hogy a hazai termelők felszámolják a veszteséges ágazataikat, vagy netán kivigyék a termékeiket külföldre, ám legyen. Bár akik ezt a játszmát beindították, arra is gondolhatnának, hogy ennek következményei is lesznek, vélekedett Lelkes Péter. A piaci helyzet rendezésének másik megoldási módja ugyanis a külpiacokra való elhelyezés. A lakszakállasi szövetkezetben is egymásnak adják a kilincset azok a külföldi kereskedők, akik jobb árat kínálnak a termékeikért. Ha más megoldás nem lesz, kivisszük a húst a tejet, állítja Lelkes Péter. Véleménye szerint az átrendeződések még csak most kezdődnek. Sok feldolgozóvállalat, miután hatalmas összegeket költött arra, hogy megfeleljen az uniós követelményeknek, eljuthat abba a helyzetbe, hogy nem lesz elegendő alapanyaga. Fele kapacitással a hatékonyságuk olyan szintre csökken, hogy közülük többet várhatóan bezárnák. Talpon csak az maradhat, aki versenyképes lesz. S noha tisztában vannak azzal, hogy a feldolgozókat főleg a multinacionális áruházi láncok kényszerítették bele abba a helyzetbe, hogy olcsón adják a termékeiket, másrészt a beruházásaik miatt is tartaniuk kell az olcsó felvásárlási árakat, de tény, hogy mindezt a termelőkkel fizettették meg, akik arra is emlékeznek, hogy 20-23 koronáért vitték az anyadisznót, 18-ért a tehenet.

Hogy nem lehetne ésszerű, kompromisszumos megoldást találni? A jelenlegi helyzetben egyelőre úgy tűnik, hogy az ésszerű, kölcsönösen elfogadható megoldások ideje még nem jött el. Lelkes Péter mégis bízik abban, hogy az uniós piacok kiszámíthatósága nemsokára nálunk is valósággá válik, a reális árakkal működő piac újra helyre rakja a értékeket. Addig is tárgyal, keresi a partnereket, a piaci lehetőségeket, hogy az elkövetkező éveket záró gazdasági eredményeket már újra fekete tintával lehessen írni a szövetkezetben. (sz)