VIZSGÁZZUNK EGYÜTT (17)

78. Járművel tilos megállni és várakozni vasúti átjáróban, aluljáróban és alagútban, valamint
a) előttük és mögöttük 80 m-nél kisebb távolságban,
b) előttük és mögöttük 15 m-nél kisebb távolságban,
c) előttük és mögöttük 160 m-nél kisebb távolságban.
79.

78. Járművel tilos megállni és várakozni vasúti átjáróban, aluljáróban és alagútban, valamint

a) előttük és mögöttük 80 m-nél kisebb távolságban,

b) előttük és mögöttük 15 m-nél kisebb távolságban,

c) előttük és mögöttük 160 m-nél kisebb távolságban.

79. Karral irányjelzést

a) az egész forgalmi művelet ideje alatt kell adni,

b) a forgalmi művelet megkezdése után kell adni,

c) csak a forgalmi művelet megkezdése előtt kell adni.80. Gépjárművet vontatni autópályán és autóúton

a) csak akkor szabad, ha az autópályáról való eltávolítása végett szükséges,

b) csak akkor szabad, ha a vontatott jármű személygépkocsi,

c) minden körülmények között tilos.

81. Az „Egészségügyi ellátást nyújtó orvos járművének megjelölése” (O 5) külön jelzéssel

a) el kell látni azt a járművet, amelyet egészségügyi ellátást nyújtó orvos vezet,

b) csak az egészségügyi mentőszolgálat járműve látható el,

c) ellátható az a jármű, amelyet egészségügyi ellátást nyújtó orvos vezet.

82. Személyazonosságát igazolni a közúti baleset részese

a) minden, az éppen a baleset helyszínén tartózkodó személy felkérésére köteles,

b) csak a rendőr felkérésére köteles,

c) a közúti baleset más részesének felkérésére is köteles.

83. Korlátozott látási viszonyok között

a) csak kerékpárúton szabad kivilágítatlan kerékpárral közlekedni,

b) tilos kivilágítatlan kerékpárral közlekedni,

c) csak lakott területen szabad kivilágítatlan kerékpárral közlekedni.

84. Jármű megállítására jogosult a közút karbantartásán, javításán, vagy építésén dolgozó személy,

a) ha ezt a közúti közlekedés folyamatossága megköveteli, de csak ha magánál tartja járművezetői engedélyét,

b) ha ezt a közúti közlekedés biztonsága megköveteli,

c) de csak ha ezzel a járási közlekedésrendészeti felügyelőség megbízta.

77c, 78b, 79c, 80a, 81c, 82c, 83b, 84b

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?