Vészfékezés, kikerülő manőverek, rakodás…

„Mercedes haszonjárművek profi vezetéstechnikai tréningje” – így lehetne németből lefordítani annak az akciónak a nevét, amelyet a márka hazai importőre szervezett április elején. Azért németből, mert a tréning német találmány, és Németországból érkezett hivatásos pilóták irányításával abszolváltuk.

„Mercedes haszonjárművek profi vezetéstechnikai tréningje” – így lehetne németből lefordítani annak az akciónak a nevét, amelyet a márka hazai importőre szervezett április elején. Azért németből, mert a tréning német találmány, és Németországból érkezett hivatásos pilóták irányításával abszolváltuk. Helyszíne az autóversenyekről jól ismert bazini Baba volt, pontosabban a pálya meredek sziklafalaktól övezett depója; méltó környezet egy attraktív rendezvény számára.

Három feladat várt bennünket: kikerülő manőverrel egybekötött vészfékezés vizes úttesten; ugyanez két párhuzamos „menekülőutcával”, amelyek közül az utolsó pillanatban mutatta meg egy szemafor, melyiket kell használnunk; és végül lassú tempóból telitalpas kigyorsítás szintén vizes útfelületen, a kipörgésgátló működését illusztrálandó. Az első próba legnagyobb tanulsága az volt, hogy ilyen manőver sikeres végrehajtására ABS nélküli kocsival gyakorlatilag nincs esély. A Sprinter és Vito típusú furgonok közül egy volt ilyen, az is csak az összehasonlítás kedvéért, mert az elektronikus fék- és menetszabályozó rendszerek természetesen minden Mercedes kishaszonjárműnél szériatartozékoknak számítanak. Szemléletes példáját láthattuk még annak is, milyen következményekkel járhat vészhelyzetben a rakomány rossz súlyeloszlása ezeknek az autóknak a rakterében; gyakorlatilag a biztos borulást, amitől a tesztkocsit csak a rászerelt oldaltámasztékok mentették meg. Egy szó mint száz: megint tanultunk néhány új dolgot, még ha ezúttal nem kimondottan „személyautós” jellege volt is az akciónak. A szerzett tapasztalatok döntő többségét azonban bármilyen négykerekű járművel hasznosíthatónak éreztük. Sőt, talán arra a bizonyos súlyeloszlás-próbára sem lesz haszontalan visszaemlékeznünk, mondjuk egy Agila-Kangoo-Berlingo típusú autó rakodásakor… (vgy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?