„Újszósok” helytállása

A Škoda egyik pozsonyi márkakereskedője (Auto Valušek Kft.) mellett működő Škoda Club Bratislava szeptember 8-án úgynevezett ökoralit rendezett.

A Škoda egyik pozsonyi márkakereskedője (Auto Valušek Kft.) mellett működő Škoda Club Bratislava szeptember 8-án úgynevezett ökoralit rendezett. A Škoda Economy Run nevű rendezvényen közel 40 kéttagú csapat vett részt – újságírók, lízingtársaságok és bankok dolgozói, illetve az autókhoz bármilyen egyéb módon kapcsolódó cégek képviselői. Ami közös volt bennük: valamennyien Škoda márkájú gépkocsival álltak rajthoz. Az Új Szót kiadó Petit Press Rt.-t lapunk két munkatársa, Somogyi Tibor fotós és Németh Árpád tördelőszerkesztő képviselte. A fiúk igen szép eredményt értek el a nem éppen takarékosságáról híres, ráadásul sok kilométert megjárt szerkesztőségi Škoda Feliciával: a 224 kilométeres távon 4,083 literes átlagfogyasztást produkáltak 100 kilométerenként. Ezzel abszolút sorrendben a 16., kategóriájukban pedig – 21 csapat közül – a 6. helyen végeztek. Külön elismerést érdemel, hogy olyan, lényegében profinak számító ellenfeleket is sikerült legyőzniük, mint például a STOP vagy a ProfiAuto szaklapok munkatársai. (V. Gy.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?