Újabb luxuslimuzin a Bentleytől

Az Arnage átütő sikere után a Bentley egy újabb vadonatúj négyajtós limuzinnal sorrendben immár a sokadik csapást méri riválisaira. A Continental Flying Spur a szintén rendkívül sikeres Continental GT technikájának felhasználásával készült.

Pillanatnyilag minden jel arra mutat, hogy a Bentley egyszerűen lemossa ellenfeleit a pályáról. Az Arnage iránt ugyanis évek óra óriási az érdeklődés: tavaly például többet adtak el belőle, mint Rolls-Royce-ból és Maybachból együtt, míg a Continental GT-ből egyszerűen nem tudják kielégíteni a keresletet. S hogy evés közben jön meg az étvágy, azt éppen a tavasszal piacra dobott Flying Spur hivatott bizonyítani.

A kocsi az első ajtó közepéig teljesen azonos a GT-vel, ám attól fél méterrel hosszabb (5300 mm). Belül is nagy a hasonlóság, legalábbis az elülső ülésekből nézve. A második sorban azonban teljesen más világ tárul az utasok elé. Például két- vagy háromszemélyes ülőgarnitúra közül lehet választani, miközben az előző verziónál a két fotel közül végighúzódó középkonzolon önállóan szabályozható légkondicionáló rendszert és szórakoztató elektronikát kap a vásárló. Ami a W12-es, dupla turbófeltöltős motort illeti, egy az egyben a GT-ből vették át, teljesítménye tehát itt is 560 lóerő, nyomatéka pedig csillagászati 650 Nm. A két és fél tonnás kocsi ezzel a monstrummal alig több mint 5 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből százra, végsebessége pedig 285 km/óra. A négyajtós luxuslimuzin forgalmazása természetesen Angliában kezdődött, 115 ezer fontos (kb. 6,5 millió koronás) áron.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?