Több mint kétezer kilométeres hatótávolsággal bír a kínai BYD autógyártó új rendszere

3

A kínai BYD autógyártó bemutatta új hibrid meghajtású rendszerét, amely lehetővé teszi, hogy a jármű több mint kétezer kilométert tegyen meg újratöltés vagy tankolás nélkül. Az újítás célja, hogy megerősítse a BYD pozícióját az olyan vállalatokkal folytatott versenyben, mint a Toyota Motor Corp. és a Volkswagen AG-vel szemben.

A továbbfejlesztett technológia, amelynek célja, hogy a BYD megkülönböztesse magát a versenytársaktól, azonnal elérhető lesz két 100 ezer jüan (kb. 13 ezer euró) alatti szedánban, a Qin L és a Seal 06 modellekben, amelyeket áprilisban mutattak be a pekingi autószalonon. Hosszabb hatótávolságuknak köszönhetően a BYD egyes két üzemmódú plug-in hibrid elektromos autói egyetlen feltöltéssel és egy teljes tank benzinnel képesek megtenni például Szingapúr és Bangkok, New York és Miami vagy München és Madrid közötti távolságot.

A sencseni székhelyű BYD mély árengedményekkel erősen befolyásolta a kínai autópiacot, és a nagy hatótávolságú hibridek kínálata tovább szíthatja az árháborút. Az agresszív árképzés ártott a vállalat nyereségességének, de stratégiája meghozza gyümölcsét.

Tavaly hárommillió autót adott el, és idén április végéig közel egymillió járművet szállított ki. Minden második Kínában eladott hibrid autóból egy BYD, ami aláhúzza, hogy ez a hajtás-típus a gyártó számára a bevételek és a nyereség egyik legfontosabb forrása.

Az autógyártók világszerte igyekeznek enyhíteni a fogyasztók hatótávolsággal kapcsolatos aggodalmait, miközben környezetbarátabb járműveket kínálnak. A Toyota kedden bemutatta egy olyan következő generációs belsőégésű motor prototípusát, amely hidrogénnel, benzinnel vagy más üzemanyagokkal, illetve akkumulátorokkal is működhet.

(trend)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?