Renault Clio Fun Music: Száz lóerő felett az igazi!

A Renault-nál úgy látszik, szeretik a zenét, mert néhány évvel belül két muzsikáló akciómodellel is jelentkeztek a piacon. Az első a közismert zenei tévécsatornáról elnevezett Clio MTV volt, a másik pedig néhány hónapja Fun Music néven csábítja a vásárlókat. Ja, hogy el ne felejtsük: ezúttal is Clióról van szó.

Óriási fényszórók, széles légterelőA szerző felvételeiA kocsi három benzinmotorral vásárolható meg, karosszériája három-vagy ötajtós lehet. Mi ezek közül a verziók közül az 1,6-os motorral felszerelt topmodellt kaptuk meg a szokásos tesztelésre.

Alaktan

Az 1991-es év autója már második generációs kiadásban is átesett néhány ráncfelvarráson, ami határozottan jót tett neki. Ezek eredményeképpen a jelenlegi Clio nagyon szép, ízléses és dinamikus külsejű, formailag is tökéletesen beérett kisautó. Mivel a tárgyalt akciós változata elsősorban fiataloknak készült, itt a dinamikus stílusjegyek kerültek előtérbe (könnyűfém keréktárcsák, tetőspoiler, plusz esetünkben nagyon jól mutató, fekete metállfényezés). Akciómodelltől függetlenül impozánsak a kocsi méreteihez képest óriási fényszórók, elegáns az arányosan tagolt hűtőrács, elöl és hátul messziről észrevéteti magát a jócskán megnövekedett márkaembléma.

Komfort, szereltség, térkínálat

Kompakt kiskocsiról van szó, ennek megfelelő belső és külső méretekkel; a konstruktőröknek ennek ellenére sikerült összehozniuk néhány térbravúrt a rendelkezésükre álló viszonylag kis alapterületen. Hátul például, mint felvételünk is illusztrálja, akár hárman is elfogadható kényelemben utazhatnak; igaz, a csomagtér mérete éppen az itteni térnyerés miatt marad el a kategória átlagától. Ráadásul a koffer küszöbe is elég magasan húzódik, nagyot kell tehát emelnünk a csomagokkal. Kisebb pakolóhelyből viszont van elég, hátul például két-két térkép- és ajtózseb. Elöl szinte magukhoz rántják a tekintetet a mutatósan „meggyűrűzött” körműszerek, de valószínűleg a volán bőrbevonatát is még a kézbefogása előtt észrevesszük. Az egész utastér üde színfoltja a mindenütt jelenlévő vonalkód-díszítés; friss, fiatalos ötlet! A szereltség biztonság és komfort terén egyaránt gazdagnak nevezhető: erőelosztóval és vészfékrásegítővel kiegészített ABS, két frontlégzsák, szervokormány, elülső ködlámpák, állítható magasságú volán és vezetőülés, elektromos elülső ablakemelők, távirányítású központi zár, sportos elülső ülések, fedélzeti számítógép. És persze a volán alól távirányítható 6 hangszórós, CD-lejátszós, 4x22 W teljesítményű rádió, ami azzá teszi az autót, ami. Kijelzőjét három szinttel magasabban helyezték el, így nem vonzó a tolvajok számára. Tesztkocsink ezen kívül még kézi vezérlésű klímaberendezéssel is fel volt szerelve, amely a pollenszűrővel együtt 35 000 koronába kerül.

Motor, meghajtás, menettulajdonságok

Mutatós körműszerek, bőrbevonatú volánE sorok írójának az a véleménye, hogy igazi adrenalinszint-növelő autós élményt leginkább egy erős motorral felszerelt kiskocsi nyújthat. A 107 „lovas” Clio Fun Music már e kategória határán kopogtat, így nemcsak közlekedőeszköznek, hanem élvezeti cikknek is tekinthető. Százra 10 másodpercnél rövidebb idő alatt gyorsulhatunk fel, végsebességünk megközelítheti a 200 km/órát, miközben egy precízen kidolgozott, alacsony és széles építésű alváz gurul alattunk A vezetés élményét még intenzívebbé teszi a kocsi kiváló útérzékenysége: mintha a meghosszabbított végtagjainkkal tapintanánk az aszfaltot! A motorról ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy meglepően elasztikus: alacsonyabb fordulatszámról is elfogadhatóan gyorsíthatunk vele és vegyes forgalomban sem kell állandóan „pörgésben” tartanunk.

Zárszó helyett

Az elmondottakból elsősorban az a tanultág szűrhető le, hogy ha már Clio Fun Music, akkor 1,6-os motorral. Mert akármennyire szépen muzsikál a 4x22 wattos rádió, mégsem ettől lesz elsősorban fiatalossá és dinamikussá egy autó. Sokkal inkább a 100 lóerő felett teljesítő motortól, amelynek éneke ráadásul a magasabb fordulatszámon-tartományokban szépen kiegészíti annak a bizonyos rádiónak a hangját… Vas Gyula

Hengerűrtartalom: 1598 cm3

Legnagyobb teljesítmény: 79 kW (107 LE)/5750 min-1

Legnagyobb forgatónyomaték: 148 Nm/3750 min-1

Sebességváltó: ötfokozatú kézi

Legnagyobb sebesség: 195 km/óra

Gyorsulás 0–100 km/óra: 9,6 s

Menetkész tömeg: 1020 kg

Méretek (h/sz/m): 3812x1639x1417 mm

A csomagtér űrtartalma: 255–1037 l

Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 5,6/7,0/9,3 l/100 km

Ár: 474 900 korona

A Clio alaptípusának ára: 319 900 korona

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?