Nyári vadmotorosok: Átkozzuk vagy óvjuk őket?

Férfiasan bevallom: néha már kezd elegem lenni a motorosokból. Pedig csöppet sem zavar, ha a vánszorgó forgalomban elsurrannak a kocsisorok között, sőt felőlem előzzenek akár a záróvonalon is, ha elférnek. Nincs az a hülye, aki a helyükben ott ácsorogna a tömör kocsifalak között.

Azt is előrebocsátom, hogy még véletlenül sem szeretném az öszszes kétkerekűn közlekedő individuumot egy kalap alá venni. Azokra az agresszív motorosokra viszont kifejezetten haragszom, akik szinte szántszándékkal adnak okot az autósoknak – és a közlekedés többi résztvevőjének – az utálatra. Ők már valóban kezdenek nagyon kellemetlenné válni, az autósok pedig rajtuk keresztül az egész „motoros társadalomra” kiterjesztik lesújtó ítéletüket. A vagánykodva egykerekező, fájdalomküszöbön üvöltő gépek gazdái iránt csakis gyűlöletet érezhet az, aki egy közeli parkban babakocsit tol, benne alvó csecsemővel, vagy éppenséggel pihentető sétáját végzi. Velem pedig – sűrű forgalomban – nemegyszer fordult már elő, hogy egyszerre két motoros előzött meg: az egyik jobbról, a másik balról. Ha csak az egyiket vettem volna észre, és ösztönösen az ellenkező irányba rántom a kormányt, a másik talán már nem élne. Abból is elegem van, hogy olykor egy furgon vagy kamion mögül ugranak ki elém, természetesen frontálisan. Ha valaki jön szembe, ott a motorosnak éppúgy tilos előznie, mint bárki másnak.

Szóval mind több a baj a motorosokkal, még ha az ember próbálja is rugalmasan kezelni élménymotorozásukat. Viszont az is igaz, hogy egy másik autós réteg nem elég felkészült – és soha nem is lesz az –, hogy az akár 50-60 km/órával gyorsabban közlekedő kétkerekű partnerek feltűnésére helyesen reagáljon. Ők azok, akik – életkoruk vagy az autózásra való minimális alkalmasságuk okán – a szemüket sem merik levenni az útról, hogy például gyakrabban nézzenek a tükörbe. Ugyancsak ők azok, akik képtelenek felkészülni a motorosok villámgyors megmozdulásaira, amelyek sokszor azért is váratlanok, mert homlokegyenest ellenkeznek a közlekedési szabályokkal. Csoda-e, ha az ilyenek duplán kellemetlennek és ellenszenvesnek érzik a kétkerekűeket?

Persze mindez még nem elég ok arra, hogy mi, autósok megöljük Kispéter Janit. Hogy ki ő? Természetesen egy motoros, de a jólneveltebbek és a törvénytisztelőbbek közül. Valóságos személy, csak a nevét változtattuk meg. A múltkor egy hét alatt kétszer ütötték el – mindkétszer vétlen volt. Az egyik alkalommal kiütötték alóla a motort, pedig neki volt elsőbbsége egy bekanyarodásnál, másodszor pedig egyszerűen nekimentek hátulról az autópályán.

És itt ér véget az, hogy szeretjük-e a motorosokat vagy sem, hogy irritálónak érezzük-e a viselkedésüket. Amikor emberéletekről van szó. Ilyenkor már részletkérdés, kinek milyen sérelmei vannak, ki kit utál, vagy csak nem tekint egyenrangú közlekedési partnernek. Ettől kezdve csak jogi értelemben vett járművezetők vannak, akik két, négy, esetleg még több keréken közlekednek. És akik közül viselkedésüktől függetlenül messze a motorosok a legsebezhetőbbek. (am – pt)