...NARANCSIK SÁNDOR erőbajnokhoz

Akár egy Fiat Uno is, mert volt ilyen kocsim. Később Feliciám, Nexiám, Ibizám, jelenleg pedig egy 3-as Golf TDI-vel járok. Hatéves kocsi, használtan vettem, egy év alatt belezavartam 100 ezer kilométert. Megesett bizony, hogy óránként 190-el, mert sietnem kellett valamilyen versenyt intézni... Rendkívül meg vagyok vele elégedve; ha váltok, mindenképpen maradok a márkánál.

Ezzel már félig meg is válaszoltad a következő kérdést: milyen kocsit vennél, ha volna rá egymillió koronád?

Egyértelmű. Egy jobb Passatot.

Milyen a viszonyod az autódhoz és a vezetéshez?

Nem vagyok autóbolond, de vezetni szeretek; havonta 8-10 ezer kilométert nem is igazán lehet másként lenyomni. Elvem viszont az, hogy az autót használni kell, és nem kiszolgálni. Karbantartás terén persze hiánytalanul meg kell neki adni, ami jár – nekem is van egy megbízható szerelőm Nagymegyeren —, de az például nem zavar, ha rendetlenség van a kocsiban. Már csak azért sem, mert ez igen gyakori...

Többször voltál Szlovákia hivatalosan is legerősebb embere, elég rád nézni, hogy inába szálljon az ember bátorsága. Volt-e olyan autós sztorid, amikor e tulajdonságaidat – aktívan vagy passzívan – kamatoztatnod kellett?

Egyszer, valamilyen ügyintézésnél, nem a legjobb helyen hagytam a kocsit az utcán. Blokkolta a menetsávot, de gondoltam, egy forduló és jövök. A fordulóból tíz perc lett, a kocsim mögött pedig közben öt autós kolléga gyűlt össze, akik szemlátomást tajtékoztak a dühtől. Amikor azonban megláttak a száznegyvenhét kilómmal – ráadásul nyár volt, atlétatrikóban voltam –, mindegyikük egyszeriben csupa báj és mosoly lett: ó, semmi probléma, mi nagyon jól elvoltunk itt... Ettől függetlenül természetesen elnézést kértem tőlük, mert tényleg miattam nem mehettek tovább. (v)